Kovásznai kirándulók


2009-08-13 18:54:05  | cikk:  | fotó: Babos Petra  | 


Kovásznai kirándulók főképe
Dél körül – némileg váratlanul - közel harminc  fős – főleg nyugdíjasokból álló - csoport érkezett Pápára Kovásznáról, erdélyi  testvérvárosunkból. A vendégeket Áldozó Tamás alpolgármester  és Rádi Róbert fogadták. Fábián Ernőné, Márta asszonyt, a Kovászna Városi Vöröskereszt elnökét kérdeztük  itt-tartózkodásukról.
- Pápa és Kovászna testvérvárosok, gyakran találkozunk a pápaiakkal különböző városi rendezvényeinken, s egy ilyen kovásznai találkozónk alkalmával dr.Kovács Zoltán polgármester úr hívott meg minket. Sajnáljuk, hogy csak egy napra tudtunk eljönni, hisz ugyan én  már több alakalommal voltam itt, de a csoport háromnegyede most jár először a városban.  Egy 15 napos körutazás részeként jöttünk Pápára, ezt megelőzően Zalaegerszegre, Zalakarosra, Nagykanizsára látogattunk el, hazafelé egy napot pedig még Budapesten töltünk.
- Délután már utaznak is tovább. Ilyen rövid idő alatt mit sikerült megnézniük a városból??
- Először is a Várkastélyt tekintettük meg. Sajnos bemenni nem tudtunk, csak kívülről láthattuk. Ezután átsétáltunk a Nagytemplomhoz, majd onnan a sétálóutcán keresztül a Kékfestő Múzeumba mentünk. Nagyon tetszett ez a rövidke program is mindenkinek, hiszen egy kis betekintést nyerhettünk a kékfestés világába, ami Pápa városának egyik fontos hagyománya.
Az erdélyi vendégek Fekete Gábor szakértő kalauzolása mellett járták meg rövid belvárosi sétaútjukat, majd délután továbbutaztak a főváros felé.

Babos Petra


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!