Véget ért a három tagóvoda felújítási projektje – ünnepélyes záró rendezvényen összegezték az eredményeket


2009-11-06 12:44:11  | cikk:  | fotó: Babos Petra  | 


Véget ért a három tagóvoda felújítási projektje – ünnepélyes záró rendezvényen összegezték az eredményeket főképe
Tegnap délután tartották a Tarczy Lajos Általános Iskola aulájában a Pápa Városi Óvodák infrastrukturális fejlesztése című,  KDOP projekt ünnepélyes záró rendezvényét. A csaknem 200 millió forintos beruházás keretében 3 intézmény – a Csókai, az Erzsébetvárosi és a Tókerti óvoda- került felújításra. A júniusban megkezdett építési munkálatok őszre fejeződtek be: a Csókai ovit szeptemberben, az Erzsébetvárosi és Tókerti óvodát pedig októberben adták át.
A projektzárón köszöntő beszédet mondott Kovács Zsolt, a VÁTI Kft. ügyvezető igazgató helyettes és Gőgös Zoltán államtitkár. Beszédükben elismeréssel szóltak a megvalósult beruházásról, melynek köszönhetően 21. századi körülmények várják a kicsiket az intézményekben.
Dr. Áldozó Tamás alpolgármester beszédében az óvodákban lebonyolított fejlesztéseket összegezte. Elmondta, hogy a városban tíz óvoda működik, de egyelőre három óvodát tudtak felújítani. 2008. augusztusában született meg a Váti Kht. döntése: a pályázat pozitív elbírálásban részesült, Pápa Város Önkormányzata 142 426 155 Ft-ot nyert el. A projekt 2009. március 2-án kezdődött el és 2009. november 5-én zárult le. Mindhárom óvodában a meleg víz előállítás napkollektorok segítségével történik, megújultak a gépészeti berendezések és a játszóudvarok, felújításra és több esetben átalakításra kerültek a belső helyiségek. Az alpolgármester úgy fogalmazott, ez a projekt is része annak a tudatos, jól átgondolt oktatási stratégiának, mely keretében az összes oktató-nevelő intézmény megújul a városban. A már elkészült beruházásokat további sikeres pályázatoknak köszönhetően újabb infrastrukturális fejlesztések követnek a közeljövőben és mellettük jelentős szakmai fejlesztés is folyik.

Babos Petra

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!