A Jobbik visszautasította a polgármester kijelentéseit


2011-04-20 16:38:07  | cikk: mo  | 


A Jobbik visszautasította a polgármester kijelentéseit főképe
„ - Azt mondtuk, hogy a 2011-2014 közötti időszakban a munkahelyteremtés a legfontosabb.  Nem tudok eltekinteni attól, hogy kifejezzem azt, hogy rendkívül csalódott vagyok. Azért vagyok csalódott, mert a riválisaim több ezer munkahelyet ígértek a választási kampányukban. A Magyar Szocialista Párt képviselői és a Jobbik képviselője egyaránt a testület tagjai, valamennyien esküt tettek arra, hogy legjobb tudásukkal Pápa város javát szolgálják. Nem találkoztam 21 év után idén sem olyan javaslattal, amely a helyi ellenzéki pártok részéről érdemi javaslatként értelmezhető lett volna a munkahelyteremtés módját tekintve. Nem tudok másból kiindulni, minthogy a közelmúltban lezárt választási kampányban nem állítottak igazat, amikor több ezer munkahely teremtéséről beszéltek vagy pedig nem tesznek eleget képviselői esküjüknek.Dr. Áldozó Tamás szerint a helyi közvélemény meg tudja ítélni azoknak a közszereplőknek a hitelességét, akik erről beszélnek, emberek érzelmeivel és egzisztenciális félelmeivel játszanak, adott esetben szórakoznak, amikor képviselőként pedig segíteniük kellene a pápaiakat, akkor arra nem hajlandóak vagy nem tudnak. Mint mondta, ez nem kampánytéma és sokkal nagyobb alázattal kellene a képviselőknek a kérdéskörhöz viszonyulniuk” - írja a papa-ma.hu a múlt csütörtöki testületi ülést követően. 

Ezekre a gondolatokra reagált ma délelőtti sajtótájékoztatóján Erőss Bulcsú jobbikos önkormányzati képviselő és Orbán Imre, a radikális párt helyi elnöke. 
- A Jobbik Pápai Alapszervezete ezúton üzeni dr. Áldozó Tamásnak, hogy pártja politikai impotenciáját ne az egyetlen radikális képviselőn kérje számon, hanem gondolkozzon el, hogy a hiba nem az ő készülékében van-e? 
A Jobbik fél éve van jelen a helyi közéletben, és ez idő alatt mindkét kampányban megvalósítható és világos munkahelyteremtési programot tűzött ki célul, amit politikai felhatalmazás hiányában később szeretne megvalósítani – fogalmazott Erőss Bulcsú, majd hozzátette – a Fidesz húsz év alatt nem tudta elfogadható szintre szorítani a munkanélküliséget Pápán. 
- A helyi Jobbik, igazodva az országos politikai irányvonalunkhoz, minden olyan előterjesztést támogat, amely a pápaiak mindennapi életkörülményeinek minőségbeli javítását szolgálja, ugyanakkor nyomatékosan kéri a polgármestert, hogy a demagóg, Fideszre jellemző cinizmust és nem utolsó sorban valótlanság állítását fejezze be, és inkább ismertesse meg nemcsak az ellenzékkel, hanem a pápaiakkal is a Fidesz nem létező munkahelyteremtési programját – fogalmazott a jobbikos önkormányzati képviselő.    

Orbán Imre szerint a város polgármestere nem mond igazat. A Jobbik helyi elnöke visszautasította Áldozó Tamás kijelentéseit. Hozzátette, a Jobbik mindhárom választáson rendelkezett országos és helyi programmal. 
- Az, hogy a Fidesz és a Jobbik életfilozófiája, a gazdaságról alkotott véleménye merőben eltér egymástól, még nem jogosítja fel a polgármestert, hogy akár esküszegőnek, akár hazugnak nevezze Erőss Bulcsút vagy engem. Ha valaki Pápán játszik az emberek egzisztenciájával, az emberek érzelmeivel, szórakozik emberi sorsokkal, az nem más, mint a Fidesz – hangzott el a sajtótájékoztatón.
A radikális párt helyi elnöke, hiányolja a Fidesz részéről a témával kapcsolatban kezdeményezett egyeztetéseket, megbeszéléseket. Orbán Imre hozzátette azt is, a Jobbik képviselői mind a Parlamentben, mind a megyei közgyűlésben és Pápán is konstruktívan állnak a kormánytöbbség törvényeihez, határozataihoz, javaslataihoz. A helyi pártelnök kijelentette, ezt azonban a Fidesz nem veszi észre.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!