480 perc irodalom a Refiben


2011-04-17 07:30:37  | cikk: Babos Petra  | 


A Református Gimnázium Kollégiuma és Művészeti Szakközépiskolája fennállásának 480 éves évfordulóját ünnepli az idén. Az intézmény már szervezett egy 480 percen át tartó kosárlabda mérkőzést, a tegnapi alkalommal pedig rendhagyó módon a díszteremben 8 órás felolvasó délutánt, illetve estet rendezett az iskola a méltó ünnepléshez.
- A felolvasó délutánra régi és jelenlegi diákokat, tanárokat hívtunk meg. Mindenki a számára legkedvesebb versét, novelláját, vagy akár saját írását olvashatja fel maximum 20 percben. 15 órakor kezdtük ezt a maratont a Pápai Református Kollégium híres diákjainak válogatás műveivel. Először az iskolával kapcsolatos írásokat hallhattak a jelenlevők, például Pálóczyné Zergi Klára tolmácsolásában Moldova György: Negyven prédikátor című művét, Goór Judit tanárnőtől pedig Magyar László öregdiák levelét az 1949-es évekről. Az alkalmon néhányan hangüzenet vagy videó bejátszás formájában fognak felolvasni, mivel nem tudnak jelen lenni a programon, mint például Fekete Pál Péter, Petrik Iván és Bödők Zsigmond is. Hogy ne legyen túl unalmas, hogy csak olvasunk, ezért Veress Zsuzsa tanárnő játékos feladatra invitálja a diákokat. Németh Gábor: Eleven hal című elbeszéléséből idéz. 11 író, költő haláláról beszél, s a tanulóknak kell kitalálniuk, hogy kikről is lehet szó - hangsúlyozta Bárdos Zoltán szervező, matematika szakos tanár.
A maratonon Moldova György, Edgar Allan Poe, Csáth Géza, Nagy Katalin, Szabó Magda és Rab Zsuzsa mellett Juhász Gyula, Karinthy Frigyes és Radnóti Miklós műveket hallhattak a jelenlevők 480 percen keresztül, vagyis 15 órától 23 óráig.
A késő éjszakába nyúló rendezvény apropója a 480 éves évfordulón kívül a magyar költészet napja, a kollégiumi vasárnap és a holokauszt emléknap volt.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!