Megválasztották a bírósági ülnököket és Polgármesteri Kabinet alakult


2011-04-15 23:11:05  | cikk: Tóth Tamara  | 


14 napirendi pontot tárgyalt Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete tegnap délelőtt. Az ülésen részt vett 13 képviselő, így az határozatképes volt. Az első napirendi pontban zárt ülésen döntöttek a képviselők a Pápai Városi Bíróságra jelentkező bírósági ülnökök személyéről.
A bíróságok ülnökeinek választására legutóbb 2007-ben került sor, megbízatásuk 2011. május 22-én lejár, emiatt vált szükségessé az új választás megtartása. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala törvényi felhatalmazás alapján állapította meg a megválasztandó ülnökök számát, így Pápára 25 fő ülnököt és 15 fő pedagógus ülnököt kellett a képviselőknek választania.
Ezt követően ellenszavazat nélkül fogadta el a testület a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót és a könyvvizsgálók által benyújtott ellenőrzési beszámolót is. Harmadik napirendi pontban a 2011. évi költségvetési rendelet módosításáról szavaztak a képviselők. A nap egyik legfontosabb kérdéseként a Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításairól döntöttek a képviselők. A változások következtében Pápa város Önkormányzata Tapolcafőn, Borsosgyőrön és Kéttornyúlakon településrészi önkormányzatokat hozott létre, valamint a korábban működő Művelődési Osztály és Műszaki Osztály hivatalát megszüntette. A hivatal struktúrája is megváltozott, hiszen Polgármesteri Kabinet alakult. Új belső szervezeti egységként a jövőben a Városfejlesztési, a Gazdasági, a Közigazgatási, a Szociális és Egészségügyi Osztályok, valamint a Közterület-felügyelet és a Titkárság látja el a hivatalhoz tartozó feladatokat.
Szirbek Rita képviselő javaslatot tett a napirend előtti felszólalási idő hosszúságának megváltoztatására. A módosító indítványt elfogadta dr. Áldozó Tamás polgármester.  Pingitzer Sándor képviselő pedig javaslatot tett arra, hogy a testületi ülések jegyzőkönyveit hol helyezzék el a város honlapján. Ötödik napirend során a méhnyakrák és a nemi szervi szemölcsök elleni védőoltás támogatásáról döntöttek a képviselők. A rendelet hatálya Pápa város közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen is a szülőjével vagy más törvényes képviselőjével Pápa városban lakó, 2011. január 1. és 2011. december 31. között 13. életévét betöltő lánygyermekekre terjed ki. A rendelet 2011. május 10-én lép hatályba. 13 igen szavazattal elfogadta a testület a 6. sorszámú a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló rendelet módosítását. 2011. május 1-jétől a települési szilárd hulladék környezetkímélő módon történő feldolgozását, ártalmatlanítását, a szelektíven gyűjtött hulladék előkezelését, hasznosításra történő átadását az Észak-balatoni Hulladékgazdálkodási Kft. üzemelésében lévő Királyszentistváni Hulladékkezelő Központ a végzi. A módosítást az átrakó állomás megnyitása indokolja. A rendeletben meghatározott szabályok megszegőivel szemben történő hatékony fellépés érdekében a további előírások megsértése miatti magatartások szabálysértéssé minősülnek, egyidejűleg a szabálysértési bírság összegét – a törvényben meghatározott maximumra - 50.000 Ft-ra emeleték fel a képviselők.
A nap hátralévő részében a beszámolók következtek. Elsőként Bocskay Gyöngyi értékelte a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Pápai Kirendeltségének tevékenységét, majd Politzer József, a Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezető igazgatója számolt be a vállalkozás tevékenységéről.
Újabb vízválasztó volt a képviselők közt a következő napirendi pont, hiszen a város következő négy évére vonatkozó gazdasági programjáról szavaztak a megjelentek. A program tartalmazza a fejlesztési elképzeléseket, a munkahelyteremtés feltételeinek elősegítését, a településfejlesztési politika, az adó politika célkitűzéseit, az egyes közszolgáltatások biztosítására, színvonalának javítására vonatkozó feladatokat, valamint a befektetés támogatási politika és a városüzemeltetési politika célkitűzéseit is. Hosszas tárgyalás után ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők a programot.
Szalainé Tihanyi Andrea, az Egyesített Szociális Intézmények vezetője is tegnap tartotta beszámolóját az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról.
A következő három napirendi pontban a rendvédelmi szervek, a város közbiztonságának helyzete, a közbiztonság érdekében tett intézkedések és az azzal kapcsolatos feladatok szerepeltek. Szappan Csaba rendőr alezredes, megbízott kapitányságvezető 18 fő létszámhiányról számolt be a testület előtt. A gazdasági bűncselekmények az összes bűncselekmény 4,8 %- át tették ki a 2010-es évben. Klasszikus értelemben vett szervezett bűnözés a területünkre nem jellemző - derült ki a beszámolóból. A Főkapitányság eredményességi mutatója 59,52 %, mellyel a megye a Dunántúlon az első helyen áll, országos szinten pedig a negyediken. A Kapitányság felderítési eredménye 68,17 % volt, mely a megyében a legjobb, országosan pedig a hetedik helyet foglalja el. Ezt szeretnék a jövőben is megtartani - mondta a kapitány.
Szappan Csabát Bitai Sándor elnök, a Pápa Városi Polgárőrség 2010-évben végzett munkájáról szóló beszámolójával követte. Erőss Bulcsú az után érdeklődött a vezetőnél, hogy a polgárőröket meg szokták-e szondáztatni a rendezvényeken való részvételük során. Bocskay László pedig arra volt kíváncsi, hogy egy új, a polgárőrséghez hasonló szervezet megalakulását követően együtt tudnának-e dolgozni azzal a Pápa Városi Polgárőrök. Bitai Sándor elnök készségesen felelt minden kérdésre. Végül Radó István beszámolója következett Pápa Város Önkormányzata Közterület-felügyeletének tevékenységéről. A rendvédelmi szervek beszámolóit a testület Erőss Bulcsú ellenszavazata mellett elfogadta.
A testületi ülés a vegyes ügyek tárgyalásával zárult.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!