Madách és Tóth Krisztina a PED Otthonban


2011-04-13 20:13:05  | cikk: Tóth Tamara  | 


A Pápai Pedagógus Művelődési Ház az idei költészet napját külön programsorozattal ünnepli. A sorozat első állomásaként ma a Petőfi Sándor Gimnázium diákszínjátszói két rövid színdarabbal tisztelegtek a nap előtt. A szép számban megjelent érdeklődőket Kerecsényi Zoltán intézményvezető köszöntötte.
- Pápa város irodalmi hagyományairól annyit sokan tudnak, hogy a magyar irodalom két nagy alakja, Petőfi Sándor és Jókai Mór itt kapott számottevő útravalót a pályájára. Kettőjükön kívül, előttük, velük együtt vagy utánuk még sokan voltak tehetséges emberek, akik életük és munkásságuk révén a városhoz kötődtek. Jobbára csak az indulásukat, tudásukat, első szárnycsapásaikat segítette ez a város, de az 1531-ben alapított Református Kollégiuma és számos más iskolája révén Pápa az ország szellemi központja volt és a Dunántúl Athénjeként sem érdemtelenül emlegetjük - mondta az intézményvezető az ünnep kapcsán.
Elsőként Madách Az ember tragédiája londoni színét játszották el a diákok. A darab a veszprémi Petőfi Színház pályázatára készült. A mintegy 12 perces egyedi előadásmód különdíjat érdemelt Veszprémben.
A második darab Tóth Krisztina kortárs költőnő korántsem megszokott hangvételű és stílusú verseiből állt össze Jabronka Richárd végzős diák tollából. A színdarab, amely a „Szerelmen innen és túl” címet kapta, jól bemutatja a férfi és nő szerelmére oly jellemző hullámzó érzelmeket és indulatokat. A darab Papp Diána és Velti Máté 12.H osztályos tanulók előadásában, az Országos Diákszínjátszó Találkozón bronzminősítést kapott. A fiatalok drámai és hiteles alakításukért a szakmai zsűri színészi különdíját is megkapták.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!