Beke Manó Emlékverseny a Petőfiben


2011-04-13 19:58:15  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Beke Manó Emlékverseny a Petőfiben főképe
A Petőfi Sándor Gimnázium immáron kilencedik alkalommal adott otthont a Beke Manó nevéhez fűződő matematikaversenynek ma délután. A megmérettetésen a város középiskolás diákjai képviseltették magukat, évfolyamonként 3-3 tanuló vett részt a versenyen.
- A diákoknak 90 perc állt rendelkezésükre az öt feladatból álló kérdéssor megválaszolására, melyet a gimnázium matematika szakos tanárai állítottak össze. A megmérettetésen számológép és függvénytáblázat használható volt. A feladatok olyan jellegűek, hogy az első hármat bármely tanuló meg tudta oldani, aki az átlagosnál egy kicsivel többet foglalkozik a matekkal. Az utolsó két feladat lehetőséget adott a differenciálásra, vagyis ezáltal a jól felkészült versenyzők közül is ki tudjuk majd választani a legjobb hármat - mondta el Nagy Dóra matematika-ének-informatika szakos tanárnő, a matematika munkaközösség egyik tagja.
Az értékelés évfolyamonként történik, a legsikeresebb három diák könyvjutalomban fog részesülni. Az eredményhirdetés április 19-én lesz.

Képek:

Beke Manó (Pápa, 1862. április 24. – 1946. június 27.) matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Eredeti családneve Beck. Beke József hídépítő mérnök bátyja. Tanulmányait Pápán kezdte. A budapesti tudomány egyetemen 1883-ban matematika-fizikaszakos tanári oklevelet szerzett. 1884-ben doktorátust tett. A matematika tanára lett a budapesti V. ker. állami Főreáliskolában, majd a budapesti tudományegyetem tanára (1900 – 1922). A Tanácsköztársaság alatti magatartása miatt elmozdították állásából, megfosztották akadémiai levelező tagságától, majd 1922-ben nyugdíjazták. 1945 után visszanyerte akadémiai levelező tagságát. Matematikai, tanügyi, pedagógiai és természettudományi értekezéseket és tankönyveket írt. A nők közép- és felsőfokú tanulmányainak egyik előharcosa volt.
(Forrás: Internet)

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!