Jobbik: Kész a leltár - eltelt egy év


2011-04-13 14:27:15  | cikk: mo  | 


Jobbik: Kész a leltár - eltelt egy év főképe
Erőss Bulcsú jobbikos önkormányzati képviselő április 11-e kapcsán két eseményre is emlékezett. József Attila Kész a leltár című versének két sorát idézte – „Ha féltem is, a helyemet megálltam - születtem, elvegyültem és kiváltam” – mellyel utalt a költészet napjára, majd kijelentette: ez jellemzi a Jobbik frakciójának munkáját az elmúlt egy évben. A tavaly április 11-i országgyűlési választásokat követően a radikális párt is helyet kapott a Parlamentben, 46 képviselővel.  

Erőss Bulcsú úgy fogalmazott, az elmúlt 65 évben nem volt olyan komoly kérdésdömping a magyar nemzetet és hazát érintő ügyekben a Parlamentben, mint amilyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom véghezvitt az elmúlt időszakban. 
- Olyan kérdéseket tudtunk napirendre tűzetni, - még akkor is, ha ezt a kormánypártszövetség saját programpontjaiként kommunikálta tovább – melyek addig nem szerepeltek az Országgyűlés falai között. Sok önálló módosító indítványt benyújtottunk. Ezek közül kiemelném a Devecser térségét ért vörösiszap-katasztrófa kapcsán létrejött vizsgálóbizottság felállítását célzó javaslatunkat. A vizsgálóbizottság elnöke egy jobbikos képviselő lett, Kepli Lajos személyében – fogalmazott Erőss Bulcsú.

Az önkormányzati képviselő beszámolt arról is, a Jobbik benyújtott egy módosító indítványt az Alkotmány szövegéhez kapcsolódóan a magyar termőföld és a magyar vízkészlet nemzeti kézben tartása érdekében. 
- Nemmel szavaztak erre az önálló módosító indítványunkra, ami a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy ők azt a prioritást szorgalmazzák, hogy a nemzeti vagyon, a termőföld és a vízkészlet átmehet külföldi tulajdonba is. Mi azt szerettük volna ezzel a módosító indítvánnyal, hogy magyar állami, magyar önkormányzati vagy magyar nemzetiségű személy tulajdonában lehessenek ezek a kincsek - hangzott el a sajtótájékoztatón.    

Erőss kiemelte azt is, jobbikos kezdeményezés nyomán lett a Nemzet Sportolója az Aranycsapat két kiválósága Grosics Gyula és Buzánszky Jenő.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!