Mindentudás Kisegyeteme: A víz, a jövő kihívása


2011-04-12 20:09:00  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Mindentudás Kisegyeteme: A víz, a jövő kihívása főképe
Somlyódy László Széchenyi-díjas magyar vízépítő mérnök, gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt a vendége a Mindentudás Kisegyetemének, amely a Tudás-Szín-Tér projekt keretén belül valósulhatott meg.
Az akadémikus fő kutatási, tevékenységi területe az áramlástan, a szennyezőanyagok elkeveredési folyamatának vizsgálata, valamint a folyók és tavak vízminőségének szabályozása. Mai előadásában a vízről, mint a XXI. század fejlődését meghatározó egyik legfontosabb tényezőről beszélt.
A víz semmivel sem pótolható. Az olajkészletek végesek, a víz végtelen. Az édesvíz-készlet azonban szűkös - hangsúlyozta Somlyódy László.
A fényképes vetítéssel egybekötött előadás során szó esett a vízmolekula tulajdonságairól, a Föld vízkészleteiről és körforgásairól, valamint az éghajlatváltozás hatásairól. Kitért az angol WC kialakulására és fontosságára, a csatorna és szennyvíz be- és kivezetésre is, majd a jövő vízellátási problémáit is ismertette a fejlődő és a fejlett országokban.
- Magyarország sokkal jobb helyzetben van, mint a fejlődő világ. Az ország vízben gazdag, mivel az egy főre jutó vízkészlet tízezer köbméter évente. Körülbelül ezer köbméter az a határ, ahol a gazdálkodással problémák keletkezhetnek. Viszont Európában a legnehezebb vízgazdálkodási helyzetben levő ország vagyunk. Gondoljunk csak például az Alföldre, a Nyírségre. Ezek vízhiányos helyek. Kevés és sok víz találkozik térben és időben, árvíz és aszály, belvíz. Ezek a szélsőségek az éghajlatváltozással magyarázhatóak - tudtuk meg a mérnöktől.
Végül hozzátette, hogy ez emberek általában csak akkor foglalkoznak a vízzel, ha probléma van (nincs ivóvíz vagy szennyezett). A víz gondoskodást, valamint beruházásokat és megfelelő intézményi rendszert igényel. Hosszabb távú, határozott elképzelésekre lenne szükség ahhoz, hogy a jövő biztosítva legyen vízgazdálkodási szempontból - zárta gondolatait az előadó.

Képek:

Somlyódy László munkássága:
Somlyódy László nevéhez fűződik az axiálventilátorok (azaz a tengelyes rotációjú ventilátor) korszerű tervezésére kialakított módszer megalkotása. Számos diszperziós mérést (egyfajta optikai típusú mérés) a Dunán és más magyarországi folyón. Egyes összetett környezeti problémák elemzésére kialakított egy, a dekompozíció (felbomlás) és az aggregáció (felhalmozás) elvén alapuló módszert. A vízminőségi szabályozási területen belül vízminőségi modelleket és ehhez kapcsolódó költség-hatékonysági stratégiákat dolgozott ki, elsősorban kelet-közép-európai vizekkel és vízgyűjtőkkel kapcsolatban. Ezenkívül foglalkozott a tavak eutrofizálódásának (azaz a tavakban található többlettápanyag hatására történő növényi elszaporodásának) szabályozásával, valamint matematikai modellek és a rendszerelemzés módszereinek alkalmazásával az áramlástan és a tavak vízminőségi szabályozásával kapcsolatban.
Több mint százhatvan tudományos publikáció, ebből tizenegy könyv szerzője vagy társszerzője. Művei magyar és angol nyelven jelennek meg.
Forrás: internet

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!