VI. Növendékhangverseny a Bartókban


2011-04-06 20:42:30  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


VI. Növendékhangverseny a Bartókban főképe
Ma délután ismét vegyes növendékhangversenyre invitálták a szülőket, hozzátartozókat a Bartók Béla Zeneiskola dísztermébe. Az est során közel 10 növendék mutatta be zenei tudását valamilyen hangszeren. A fuvola mellett a cselló, a hegedű és a zongora is megszólalt a koncert során Vivaldi, Bach és Popp művein keresztül.
- A növendékhangverseny célja, hogy a tanulók örömmel muzsikáljanak és a hallgatóság is szeretettel hallgassa ezt. A fellépők mindig nagy lelkesedéssel készülnek fel egy-egy hangversenyre. A mai alkalommal hét műsorszámot hallhatnak az érdeklődők, melyből három fuvolás a megyei megmérettetésre is készül, melynek ez a főpróbája - mondta el Mészáros Sándorné csellótanárnő.
A Bartók Béla Zeneiskola idén nagyon szép eredményekkel büszkélkedhet. Februárban a megyei csellóversenyen több arany, ezüst és bronz fokozatot kapott az intézmény néhány diákja. A Sistrum Regionális Szolfézsversenyen, a klarinét- és fagottversenyen, valamint a hegedűversenyen is jól szerepeltek a növendékek, de az Ifjú Muzsikusok Fesztiválja - Regionális Fuvolaversenyről és a regionális zongoraversenyről sem tértek haza üres kézzel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!