Pápai KC – Kanizsa KK 53-68


2009-10-31 19:39:29  | cikk:  | 


A Pápai KC az NBI/B-s kosárlabda-bajnokság 3 mérkőzésén 16 órától az ebben a bajnokságban három győzelmet számláló Kanisza KK-t látta vendégül a Városi Sportcsarnokban. Vajda Józsefék két hete igen fájó vereséget szenvedtek Sárvár csapatától, adott volt a lehetőség a javításra. Sajnos Lázár Krisztián még nem épült fel teljesen influenzás betegségéből valamint az elmúlt mérkőzésen 25 pontig jutó Bogdán Erik sem állhatott a mester rendelkezésére. A kedvezőtlen előjelek ellenére a pápaiak győzelmi szándékkal léptek pályára.

A mieink a Károly, Fülöp, Ács, Horváth, Lázár összeállításban kezdtek és a pápaiak szerezték az első kosarat Fülöp révén. Ezt követően az első negyedben csak úgy potyogtak a triplák, előbb a vendégek részéről Kasza, majd a hazaiaknál Horváth hintett egy hármast. Még ugyanebben a percben Vertetics is hárompontossal vetette észre magát, 7-6-ot mutatott ekkor az eredményjelző. A 8. percre 4 ponttal meglépett a kanizsai csapat, amit Vajda és Pethő duplái egalizáltak. Az, hogy mégis a vendégek vonulhattak előnnyel pihenőre Verteticsnek köszönhető, aki másodpercekkel az első 10 percet lezáró dudaszó előtt bedobta a hárompontost, így 18-21 volt az első negyed végeredménye. A folytatásban csak a harmadik percben sikerült pontokat dobnunk, Fülöp villogott a játék ezen szakaszában, sikerült 25-25-re alakítanunk az eredményt. Felváltva estek a kosarak, majd a félidő vége előtt nem sokkal Filipovics is beszállt, aki lendületet tudott vinni a vendégek támadásaiba és védekezésébe. 30-35-öt mutatott az eredményjelző két negyed után. Az utolsó előtti negyedben rengeteg volt az eladott labdánk, a ziccereket sem sikerült pontokkal befejeznünk, így tovább nőtt a különbség a két alakulat között. A végig remekül játszó Koma Dániel triplájával már 13 egység is volt a differencia a két együttes között, 42-51 volt az utolsó játékrész előtt az állás. Mindent egy lapra feltéve rohamoztunk a végén, ám a mai napon a Nagykanizsa jobbnak bizonyult. Hátrányunkból a későbbiekben sem tudtunk faragni, Kasza Dániel és az előbb emlegetett Filipovics vezérletével 53-68-as vendéggyőzelem született.

Vajda József: Bajnokesélyes csapat a Kanizsa, én gratulálok a játékosaimnak, nagyot küzdöttek. Ilyen betegen ennyire voltunk képesek, csak viszonyításképpen: Károly Máté a kanizsai tornán 29-et dobott ennek a csapatnak, itt Pápán 28-at, ma csak mindössze 6-ot. Ha valaki beteg, az ennyit számít. Megyünk tovább, nagyon nehéz a sorsolásunk november 6-án Bonyhádra utazunk, majd Kozármislenybe látogatunk, ezt követően Veszprémben lépünk pályára, majd jön a Sopron. Ezt az időszakot arra szeretném felhasználni, hogy egységes legyen a csapat, összeszokjunk és akkor jönni fognak az eredmények.

Haraszti Gábor

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!