Jól szerepeltek a pápaiak a Scherzón


2011-04-04 07:08:18  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Jól szerepeltek a pápaiak a Scherzón főképe
A budapesti Mágnes Színház Maugli, a dzsungel gyermeke című musical bemutatójával kezdődött tegnap délelőtt a Scherzo harmadik, záró napja a színházteremben. 11 órától a Pedagógus Művelődési Házban a szólóének verseny középdöntőjén szurkolhattak az érdeklődők a továbbjutott 20 fiatalnak. A délután során fellépett a Scherzo keretein belül a Petőfi Teátrum a Légy jó mindhalálig című musicallel, majd a Pápai Musical Stúdió varázsolta el a nézőket Egérfogó című zenés összeállításával. A délutánt a Kaméleon Musical Színház és Gyermekszínpad premier előadása, az Euridiké zárta. Ez idő alatt a szólóének verseny döntőjén 10 versenyzőért izgulhattak a barátok, hozzátartozók.
A képzett zsűrinek ezúttal sem volt könnyű dolga.
- El vagyunk ragadtatva a felhozataltól. Én elsőként ülök a zsűriben és őszintén bevallom, nagyon meglepődtem, hogy ennyi tehetség van az országban. Meglepő számomra, hogy a 10-15 éves gyerekek között találhattunk olyan rátermett, ügyes fiatalokat, akik minden „igényt kielégítenek”, értem ezalatt, hogy jól énekelnek, és közben jól is táncolnak. Ezért az értékelés nem volt könnyű. Az énekesek számára egy ugródeszka is lehet ez a versenyeredmény, hiszen innentől fogva figyeljük őket, a további sorsukat szeretnénk felügyelni, illetve kézben tartani - mondta el Kővári Judit, a szólóének verseny egyik zsűritagja, színművész, zenetanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hangképző tanára, a Kővirágok Énekiskola igazgatója.
- Nagyon magas volt a színvonal az idei Scherzon. A csapatok jól felkészültek és tehetségesek voltak. Nehéz volt dönteni a helyezések között, mivel pici különbségek voltak csak egyes előadások között. Azok a versenyzők, akik már régóta résztvevői a Zenés Színpadok Országos Fesztiváljának, azokon meglátszik a sokéves munka, az odaadás, de akik először voltak itt, azok is jól teljesítettek. Ne csüggedjenek, ha most nem értek el helyezéseket.  Reméljük, jövőre is sok stúdió, színház méri össze tudását a békéscsabai Scherzón- hangsúlyozta dr. Miklós Tibor, a zsűri elnöke, rendező, színházigazgató.
Este az eredményhirdetéssel és a díjkiosztóval zárult a 16. Zenés Színpadok Országos Fesztiválja és 4. szólóének verseny, melyen a pápaiak ismét szép eredményeket értek el.

Szólóének verseny:
Különdíjak: Márkus Luca, Kerecsen Gergő, Tóth Kiara, Moravszki Ákos

A 10-15 évesek kategóriájában:
1. Lakner Rebeka
2. Kusnyér Anna
3. Ifju Martin

15 év felettiek kaetgórájában:
1. Gotthard Ádám és Lakatos Lilla
2. Varga Polett és Árvai Brigitta

Zenés Színpadok Országos Fesztiválja:
A zsűri számos különdíjat ítélt meg a csapatoknak, a pápaiak eredményei:
A legjobb koreográfia: Kovács Alexandra és Gyurom Natália
A legjobb férfi táncos: Tibold Máté
A legjobb férfi előadó: Ekanem Bálint
A legjobb duett díj: Varga Rita és Szalay Gábor
A legjobb női énekes: Árvai Brigitta
A legjobb jelenet: Pápai Musical Stúdió Apácák jelenete

Tematikus összeállítás kategória:
1.    Megafon Zenei Egyesület, Pápa
2.    Tücsök Zenés Színpad, Szekszárd
3.    Csabai Színistúdió, Békéscsaba

Zenés színdarab kategória:
1.    4 Dance Club Táncstúdió, Miskolc
2.    Pécsi Sándor Guruló Színház, Miskolc


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!