Refis Diáknap


2011-03-26 18:07:51  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Refis Diáknap főképe
A hagyományoknak megfelelően március utolsó hétvégéjén szervezte meg a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának Diákönkormányzata a Refis Diáknapot. Kutas Bendegúz végzős tanuló, a DÖK elnöke kérdésünkre elmondta, már több mint egy hónapja szervezik a mai nap programjait.
- A Diáknap délelőtt vetélkedővel kezdődött az Acsády Ignác Szakképző Iskola aulájában, ahol a virsli-evő versenytől, a lufi-fújó versenyen át a rongyvarró versenyig különböző nehézségű és pontozású feladatok várták a diákokat. Déltől pedig táncbemutató kezdődött az iskola tornatermében. A szervezők a 14 osztályt sorsolás útján párba rendezték, minden csoport kapott egy nemzetiséget, amelyhez kapcsolódóan előzetes feladatként saját nemzetükre jellemző műsort kellett ma előadniuk, illetve plusz pontért jellegzetes ételüket is el lehetett készíteni. További plusz pontok jártak az osztályfőnök, illetve a tanárok beöltöztetéséért. A hét csapat óriási bulit csapott, nagyon jól sikerült a délelőttünk - fogalmazott a főszervező.
A csapatokat a 11. és 12. évfolyamos diákönkormányzati tagokból álló zsűri értékelte, a legtöbb pontot elért csapat a Várkertfürdőben pihenheti ki majd a diáknap fáradalmait, a második helyezettnek pedig egy hatalmas Sacher torta lesz a jutalma.
A délutáni programok tekintetében a sport kapta a főszerepet, hiszen a tanár-diák foci, a kori, a kosárlabda, a BMX bemutató és a vizilufi játék egymás után kezdődtek el. Farkas Tamás edző előadást tartott Minden, amit a gyúrásról tudni akartál, de sosem merted  megkérdezni címmel, 17 órától pedig Tarkovszkij Tükör című filmjének vetítése kezdődött a 207-es teremben. 19 órától 20 óráig Treuga Dei, nyilvános próba kezdődik a 205-ös teremben, a jó hangulatú napot pedig diszkó zárja majd a tornateremben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!