Hirdesse ez a tábla örökké dicső és nemes tettüket, önfeláldozásukat - emléktáblát avattak dr. Szőllősy Sándor polgármester és vitéz Makray Ferenc alezredes emlékére


2011-03-26 17:57:43  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Hirdesse ez a tábla örökké dicső és nemes tettüket, önfeláldozásukat - emléktáblát avattak dr. Szőllősy Sándor polgármester és vitéz Makray Ferenc alezredes emlékére főképe
Ma délelőtt avatták fel Szőllősy Sándor polgármester és vitéz Makray Ferenc százados emléktábláját az egykori Bikaszálló helyén álló, Török Bálint utca 23. szám alatti épület falán. A rendezvényen részt vett a Szőllősy és a Makray család, Schmittné Makray Katalin elnökné asszony, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Kontrát Károly államtitkár, dr. Áldozó Tamás polgármester, Pápa város képviselőtestületének több tagja, a Magyar Ejtőernyős Bajtársi Szövetség képviselői, valamint a történelmi egyházak képviselői is. Gosztola István szavalatát követően dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, a rendszerváltás óta eltelt időszakot Pápán az emlékjel állítások időszakának is nevezhetnénk, hiszen kopjafák, szobrok, emléktáblák kerültek méltó helyükre a város különböző pontjain.
– Ezen a területen a gazdagságunkat az adósságunkkal tudjuk mérni. A gazdagságunkat, hisz rengeteg ilyen jelet állítottunk és az adósságunkat, hiszen rengeteg ilyen jel állítása van még hátra. A történelemben a teljesítményeket sokféleképpen szoktuk mérni. Ezek a teljesítmények lehetnek nagyszerű emberi megnyilvánulások, városépítő tettek vagy lehetnek olyan teljesítmények, aminek köszönhetően olyannak láthatjuk városunkat, mint amilyen ma. Ebből az adósságunkból törlesztünk ma két nagyszerű férfi, Szőllősy Sándor és vitéz Makray Ferenc emlékére - mondta a polgármester.
A Magyar Ejtőernyős Bajtársi Szövetség képviseletében Boda József dandártábornok mondott avatóbeszédet. Az ejtőernyős a Pápán állomásozó második ejtőernyős zászlóalj feladatait, védelmi munkálatait, dr. Szőllősy Sándor polgármesteri döntéseit és vitéz Makray Ferenc akkor még százados parancsait ismertette beszéde során.
– Hirdesse ez a tábla örökké dicső és nemes tettüket, önfeláldozásukat. Érdemeikért ez idáig egyikük sem részesült elismerésben, ezért is fontos ez a mai nap, hogy az emberek végre elismerjék és megismerjék érdemeiket. A volt bajtársak egyre kevesebben élnek ma már, azonban a Magyar Ejtőernyős Bajtársi Szövetség nevében ígérem, hogy a mai kor ejtőernyősei az emlékeket örökké őrizni fogják - fogalmazott Boda József.
A beszédek után dr. Áldozó Tamás polgármester, Schmittné Makray Katalin elnökné asszony és dr. Szőllősy Szabolcs közgazdász együtt leleplezték le az emléktáblát. A program a történelmi egyházak áldásával és koszorúzással zárult.
Schmittné Makray Katain, vitéz Makray Ferenc lánya a rendezvény után elmondta, nagyon sok érzés kavargott benne a táblaavató kapcsán.
– Megható volt, hogy a bajtársak, akik akkor még részesei voltak az eseményeknek, ennyi idő után sem felejtették el azokat a napokat és a történteket, sok-sok éven át kitartottak és ma végre emléket állíthattak azoknak a hősöknek, akik Pápa városát tulajdonképpen megmentették. Édesapámat a városban történtek után elvitték hadifogságba és én 3 és fél éves voltam, amikor először láthattam őt. Sokáig nem beszélt a háborúról, hiszen olyan időket éltünk, amikor nem lehetett semmiről sem beszélni, mert féltünk a következményektől; az ember életével játszott egy rosszkor, rosszul elmondott mondat miatt, így ő nem beszélt nekünk sokat róla, inkább a bajtársaktól ismerem a történetet - mondta az elnökné asszony.
Huszár János neve szorosan kötődik a táblához, ő a második világháború ideje alatt az első zászlóaljnál szolgált és a balatoni csatában is részt vett, onnan siettek gyalogosan a város segítségére, de mint mondta, ő Pápát mindig is nagyon féltette. Huszár János volt a tábla állításának egyik kezdeményezője.
Dr. Szőllősy Szabolcs közgazdász kérdésünkre lemondta, csodálatos érzés volt ma itt állni.
- Sokat mesélt nekem édesapám ezekről az időkről. A családi házunkban még a hatvanas években a kertben gyűltünk össze és akkor az volt az egyik legkellemesebb időtöltésem, hogy az ő háború előtti, alatti és utáni élményeiről hallgathattam a történeteit, elmeséléseit. Édesapám harminc évig állt a Pápai Városházán, a polgármesteri hivatal szolgálatában és ennek a szolgálatnak a csúcspontja volt természetesen az, amikor helyettes polgármesteri, majd polgármesteri kinevezést kapott, s ebben a státuszában dolgozott több mint öt évig a város élén. Ennek a szolgálatnak pedig az volt a csúcspontja, amikor arról döntött, hogy hogyan mentsék meg Pápát a pusztulástól- mondta dr. Szőllősy Szabolcs.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!