Radnóti est a Református Gimnázium dísztermében


2009-10-29 20:44:33  | cikk:  | fotó: Tóth Tamara  | 


Radnóti est a Református Gimnázium dísztermében főképe
Születésének 100., halálának 65. évfordulója alkalmából, Oly korban éltem én címmel Radnóti Miklós emlékestet tartott ma 17 órától a Jókai Kör, a Református Kollégium Gimnáziumának dísztermében.
Válint Magdolna, a Kör Titkára, bevezetőjében elmondta:
 - Származása, a fasizmus térhódítása nehézzé tették Radnóti Miklós életét. A fasizmus embertelensége elleni tiltakozása, az otthon, a haza, és a szeretett feleség utáni vágyakozása megrendítő erejű verseiben szólalnak meg. Korai halála a modern, magyar líra egyik legnagyobb vesztesége.
A tragikus sorsú szerző életútját végigjárva, minden fontos állomásánál egy-egy lélekindító verset olvastak fel az Irodalmi Önképzőkör tagjai. Az előadott műveket újszerű feldolgozás, az ellentétek kihangsúlyozása, és a közönség bevonása jellemezte. A versek között hegedűszólót játszott Nagy Tibor és Szabó Tamás, a Bartók Béla Zeneiskola tanárai, Horváth Dorina, egyetemi hallgató pedig fuvolajátékával egészítette ki az előadást. Az irodalmi műsor szerkesztője Bódi Lászlóné, az Irodalmi Önképzőkör vezetője volt. A következő összejövetelt november 26- án tartják, a Bartók Béla Zeneiskolában,  Zenei csemegék címmel.

Tóth Tamara

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!