Munkatársakat keresnek a megújuló Várkastélyba


2011-03-23 10:46:35  | cikk: mo  | 


Munkatársakat keresnek a megújuló Várkastélyba főképe
Az Esterházy-kastély reprezentatív terei nemcsak fizikai minőségükben újulnak meg, hanem különböző attrakciók, látványos programok is várják majd a látogatókat. Olyannyira, hogy a tervek szerint magát a kastélyt, a barokkot és az ahhoz kapcsolódó tudást, ismereteket nem didaktikus formában statikusan, tárlókon, bútorokon keresztül tekintheti meg az érdeklődő, hanem szeme elé  tárul egy élő kastélykép, grófi párral, inasokkal, szobalánnyal, a barokk hétköznapok cselekvéseivel. A látogató tehát maga is részese lehet a barokk életnek, a gyerekek például barokk ruhákba bújhatnak, s maguk is grófkisasszonyokká, grófúrfikká válhatnak néhány percre – adott tájékoztatást dr. Áldozó Tamás polgármester. E programokhoz megkezdték az előkészületeket, Pápa Város Önkormányzata és a Pegazus Színház felhívást tett közzé, melyben munkatársakat keresnek a hamarosan, 2011. május 21-én nyíló főúri enteriőrbe – jelentette be mai sajtótájékoztatóján a polgármester. 

A kastélyprojektben a város együttműködő partnere a 6 éves Pegazus Színház, melynek létrehozói sokéves szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Végh Zsolt, a Pegazus Színház igazgatója kihangsúlyozta, ahhoz, hogy a turisták ne csak vizuális élményben részesüljenek, a kastélyt élővé kell tenni. 
- A látogatók nemcsak a gyönyörűen felújított főúri enteriőrt tekinthetik meg, hanem a barokk élet hétköznapjaiból is kapnak egy kis ízelítőt. Mégpedig úgy, hogy a kastély nyitvatartási időszakában az érdeklődők elé tárul a grófi pár egy napja, hétköznapi tevékenységekkel, sakkozással, hímzéssel, játékkal. Ez a „főúri társaság” elsősorban a kastélyban tevékenykedik, de a nyári időszakban – adott esetben – más városi programok részese is lehet. Ez az alapprogram – fogalmazott Végh Zsolt.

A kastélyprogram másik kiemelkedő része az ún. „Játék a kastélyban”. E program keretében a gyerekek – és akár családok is – olyan tematikus múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt, amelyek keretében a barokkal, mint korstílussal, az Esterházy-családdal cselekvéseken, saját élményeken keresztül ismerkedhetnek meg. E módszertani foglalkozások természetesen nemcsak a gyermekek számára elérhetők, az attrakció nyitott a nagyközönség előtt is – foglalta össze a terveket a színházigazgató.
E két programelem munkaköreire várják a jelentkezéseket.

Végh Zsolt elmondta, hét új embert alkalmaznának, lehetőség szerint pápai és Pápa környéki jelentkezőket várnak. A sajtótájékoztatón elhangzott, a felhívást a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Pápai Kirendeltsége támogatja. 
Végh Zsolt kiemelte, a jelentkezőkre embertpróbáló, komoly feladat vár, hiszen olyan szakemberekké kell válniuk, akik a barokkot mintegy belülről, meggyőződés szintjén ismerő emberek. Jó kommunikációs készséggel, pedagógiai érzékkel, empátiával és színészi adottságokkal kell rendelkezniük. Az igazgató elmondta, a munkakört végzettséghez ugyan nem kötik, de a fent említett készségek, adottságok megléte, illetve idegennyelv tudás előnyt jelent, hiszen a jelentkezők közül felvételi, alkalmassági vizsgán választják ki a megfelelő személyeket.

Az új munkatársak már április 18-án munkába állnak. A kastély megnyitóünnepségéig, május 21-ig tartó egy hónapban feszített munkatempóban kell felkészülniük a feladatra. A jelentkezéseket március 28-ától várják. 

A felhívás további részletei a http://www.pegazusszinhaz.hu oldalon olvashatók.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!