Közeledik Mindenszentek és Halottak napja


2009-10-29 20:40:07  | cikk:  | 


Ahogy közeledik a vasárnap, egyre többen keresik fel a temetőket. November elseje Mindenszentek, november 2-a Halottak napja a keresztény világban. Az ünnep fél évszázad után 2000-ben lett ismét munkaszüneti nap Magyarországon. Ezekben a napokban szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és a gyertyagyújtás. A Közterület-felügyelet is sűrűbb ellenőrzéseket végez a temetőkben.
 - Délelőtt és délután is több időt töltünk a temetőkben, esetenként egy órát, hogy megelőzzük az esetleges korai viráglopásokat- mondta Radó István, a Közterület-felügyelet vezetője, majd hozzátette: - Nekünk ebben a három napban a feladatunk az, hogy a nagy gépjárműforgalmat irányítsuk, segítsük a parkolást. A Rendőrség és a Polgárőrség inkább a temetőn belül járőrözik ilyenkor.
Pénteken már 14 órától 17 óráig, szombaton és vasárnap pedig reggel 9 órától este 19 óráig, ha nagy tömeg van, akkor 20 óráig teljesítenek szolgálatot a közterület felügyelők.
A Pápai Rendőrkapitányság is nagy létszámmal lesz jelen a temetők környékén, hogy az emlékezés óráit zavartalanná tegye. Varga Balázs, közrendvédelmi és közlekedésbiztonsági osztályvezető azt javasolja a pápaiaknak, hogy aki teheti, gyalog látogasson ki a sírkertekbe, hiszen a nagy autóforgalom miatt parkolási nehézségek adódhatnak. A rendőrség egyébként a forgalomsegítés mellett bűnmegelőzési feladatokat is ellát a temetők környékén ezekben a napokban, hiszen vannak, akiknek semmi sem szent és a szeretteinkre való emlékezés idejét használják arra, hogy mások értékeit eltulajdonítsák. Orsós Károly, a kapitányság kiemelt megelőzési főelőadója arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy az autók utasterében senki ne hagyjon táskát, tárcát, telefont és egyéb értéket, de a sírok rendezése közben se hagyják őrizetlenül értékeiket. 
A temetők egyébként Mindenszentek és Halottak napja idején meghosszabbított nyitva tartással várják az emlékezőket.

Múlt nélkül nincsen jelen. Ezért ezek a visszatekintés és az emlékezés napjai. Az emberek régen több időt fordítottak a bensőséges ünnepekre. Többet foglakoztak egymással, a lelkükkel. Amikor gyertyát, mécsest gyújtunk, gondoljunk egy percig a halottainkra és az élőkre, akiket szeretünk, álljunk meg egy percre a rohanó világban.

Tóth Tamara


Képek:

nincsenek képek

November elsejének ünnepe, Mindenszentek napja az Egyesült Államokból indult, angolszász eredetű Halloween - ünnepre vezethető vissza (All Hallows magyarul mindenszentek). A nap előestéje (angolul "All Hallows Eve", rövidítve: Halloween) a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája. Halloween azonban az egyik legrégibb ünnep, melynek évszázados történetisége kevéssé ismert.
Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban.
A Mindenszentek napja után következő napot, Halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat".

Az ünnephez sokféle népi szokás, hiedelem kapcsolódott. Magyarország egyes vidékein harangoztattak a család halottjaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, így a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon tartották meg a bíróválasztást, a cselédfogadást, és ekkor újították meg az egész tanácsot. E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz kapcsolódó némelyik népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A bukovinai magyarok körében még ennivalót is vittek a temetőbe. Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát, s néhol úgy tartották, hogy akié a családban a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.

(forrás: www.kulturport.hu)
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!