Táncház volt a Tarczyban


2011-03-21 16:40:44  | cikk: mo  | 


Táncház volt a Tarczyban főképe
„A Kárpát-medence népeinek tánchagyománya s ezen belül a magyar táncok nagyon sokszínűek. E hagyaték megmentésére nagy felelősséggel kell felkészülnünk.” Tímár Sándor gondolatai jegyében szerveztek ma délután táncházat a Tarczy Lajos Általános Iskola alsó tagozatos diákjai számára. Matyasovszky Albertné, a program szervezője kihangsúlyozta, a magyar néphagyományok, ezen belül a magyar táncok felbecsülhetetlen érték számunkra, mindezt őriznünk, ápolnunk kell és továbbadni az ifjúságnak. Éppen ezért van nagy jelentősége ennek a mai táncháznak, melynek keretében nemcsak a néptánccal – ezen belül is a rábaközi táncokkal – ismerkedtek meg a gyerekek, hanem átfogó képet kaptak a magyar néphagyományokról, a viseletről, népi játékokról és hangszerekről.

A Tarczy iskola aulája hamar megtelt az érdeklődő gyerekekkel. A közel 55 alsó tagozatos diák Vida Anna tánctanár és a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Művészeti Alapiskola növendékei vezetésével nyerhetett bepillantást a rábaközi táncok rejtelmeibe. A talpalávalót a Tücsök népzenekar és az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói biztosították.

A gyerekek számára öröm volt ez a délután, hiszen a magyar és rajz órák keretében tanultakat saját élményekkel bővíthették ki, s közben jól is szórakoztak. Matyasovszky Albertné elmondta, jól sikerült a délutáni foglalkozás, a tervek szerint hagyományt teremtenek a programból. Ősszel újra megszervezik, akkor majd egy következő tájegység néphagyományait, táncait elevenítik fel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!