Ponttal távozott a Kaposvár


2011-03-19 18:52:58  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Ponttal távozott a Kaposvár főképe
A revans lehetősége kínálkozott ma délután a Lombard Pápa csapata előtt a Monicomp Liga 20.fordulójában. Véber György fiai ugyanis azt a Kaposvárt fogadták, akitől 2010 őszén emlékezetes meccsen - kétgólos pápai előnyt elpazarolva – tíz perc alatt 3-2-es vereséget szenvedtek. „Csapatunk egyben van, és egy kétmeccses, hatpontos etapot tervezünk, ráadásul az őszi fiaskó miatt revansot szeretnénk venni” – mondta Véber a sípszót megelőzően. A másik oldalon Sisa Tibor a fiatalos lendületben bízott: „…nyolc játékosunk sérült, remélem, hogy ez a szám nem duzzad tovább. Felfoghatjuk ezt pozitívan is, mert a nyáron elkezdett fiatalítást tovább tudjuk fokozni, így az NB I egyik legfiatalabb pályára lépett csapatával rendelkezünk” – mondta a hét közben az Újpesten keresztül a Magyar Kupa elődöntőjébe jutó kaposvári tréner.
A mérkőzés kezdőrúgását dr. Áldozó Tamás polgármester végezte el, utalva arra, hogy bár átalakult a városvezetés, az Önkormányzat továbbra is elkötelezett a pápai labdarúgás mellett. Eseménytelennek mondható 10 perc után az első lehetőség Quintero előtt adódott, ám lövését az utolsó pillanatban blokkolták a kaposvári védők. Fél óra elteltével megszerezte a vezetést a hazai csapat, Quinterot szerelték a tizenhatoson belül, a labda ki szerencsével Marics elé került, aki 11 méterről a kapuba talált, Kovács kapus csak beleérni tudott 1-0. A második félidőben álmosan csordogált a meccs, aztán a 66. percben az első kaposvári kapura lövésből megszületett az egyenlítő találat: Perics próbálkozása Hegedűs elé került, aki jobb oldalról laposan a jobb alsó sarokba lőtt 1–1. A végére maradt még egy Marics lehetőség, azonban ez kimaradt, így 1-1-es, igazságosnak mondható döntetlennel vonultak öltözőbe a csapatok.

Lombard Pápa – Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (1-0) G.: Marics ill. Hegedűs

Perutz Stadion, 800 néző, V.: Farkas Ádám (Kelemen Attila, Demeter János)
Lombard Pápa: Szűcs, Nagy, Farkas, Dlusztus, Rajnay, Takács (Rebryk '71), Gyömbér, Quintero, Tóth N. (Bali '55), Bárányos (Palkó ’90), Maric
Kaposvár: Kovács, Okuka, Zsók, Bank, Pedro (Máté 68), Hegedűs, Balázs, Peric, Farkas (Bőle '52), Korhut, Kulcsár (Grúz '83)

Véber György: Csalódott vagyok, de reális a döntetlen. Nagy lehetőség előtt álltunk, hiszen ha ma győzelmet arattunk volna, elértük volna a 30 pontos lélektani határt. Csapatomból mindössze hárman-négyen tették magukévá azt a gondolatmenetet, amiről egész héten beszéltem, ez elgondolkodtató. Az akaratot hiányoltam, ha mindenki úgy állna hozzá a mérkőzésekhez, ahogy például Gyömbér Gábor, a dobogón végeznénk.

Sisa Tibor:
Örülünk a döntetlennek, hiszen nem sok csapat tud innen pontot rabolni. Jelenlegi helyzetünkben – sok a sérült és hetek óta szerda-szombat ritmusban kell játszanunk - amit lehetett megtettünk, nem volt sok helyzet, igazságosnak érzem a döntetlent.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!