Szombaton rajtol az NB III-as bajnokság


2011-03-03 17:04:46  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szombaton rajtol az NB III-as bajnokság főképe
Január 12-én kezdte meg a tavaszi szezonra ráhangoló munkát a Lombard II. Nagy Mihály csapata pazar ősz után fogott neki újra a munkának, hiszen a pápaiak veretlenül az NB III-as bajnokság élén teleltek. A felkészülés előtt biztossá vált, hogy a keretből Kiss Róbert és Hacker Bence is eligazol, rajtuk kívül az alapgárdából Fűzfa is távozott, és úgy tűnik Dlusztus Andrásra és Palkó Dávidra a felnőtt csapatnál várnak tavasszal feladatok, ami tovább nehezítheti a csapat előtt álló mérkőzéseket.
- A munkánkat folyamatosan zavarták betegségek és apróbb sérülések, így a csapatépítés nehézkes volt – fogalmazott Nagy Mihály. Két célzott igazolás történt, Dóczi Krisztián Kaposvölgyéről, Wéninger Márk Sopronból került hozzánk. Felkészülés közben csatlakozott a kerethez Zsivóczky Norbert Diósgyőrből és Gorjánác Márió Vecsésről. Jól haladt a munka, jó mérkőzéseket játszottunk, de egy kicsi elégedettséget láttam a gyerekeken és ez nagyon nem tetszett. Szerencsére még időben a felkészülés közepén egy hét alatt három másodosztályú csapattól is kikaptunk, és ez kijózanította a társaságot. Az utolsó hétre minden összejött, sérülés, influenza, orvosi probléma, Dóczinak pedig a kaposvölgyei tisztázatlan helyzet miatt kérdéses a szereplése.
Az alakulat előtt álló legközelebbi feladat a szombati Mosonmagyaróvár elleni tavaszi bajnoki nyitány lesz, ősszel a pápaiak hazai pályán 5-0-ra ütötték ki az óváriakat, Nagy Mihály ezúttal is győzelemben reménykedik.
- Az előbb említett problémák miatt a hétvégén fogalmam sincs, hogy oldjuk meg a mérkőzést. Szinte biztos, hogy a sok hiányzó miatt újoncot fogunk avatni. Az MTE nagyon megerősödött a télen és egy rendkívül szép, támadófocit játszó csapat, akiket otthon megverni nagyon nehéz. Ettől függetlenül győzelemre készülünk és remélem, hogy meg is tudjuk oldani.

A Lombard II tavaszi menetrendje:
Március 5. 15:00 MTE 1904 – Lombard II
Március 12. 14:30 Lombard II - Badacsonytomaj-Tapolca FC
Március 20. 15:00 Sárvár FC – Lombard
Március 27. 15:00 Lombard II - Répcelak SE
Április 2. 15:30 Hévíz FC - Lombard II
Április 9. 15:30 Csornai SE - Lombard II
Április 17. 16:00 Lombard II - Soproni Vasutas SE
Április 23. 16:00 Morello.hu Várpalota BSK - Lombard II
Május 1. 16:30 Lombard II - Büki TK
Május 7. 16:30 Celldömölki VSE - Lombard II
Május 15. 16:30 Lombard II - Kőszegi SK
Május 21. 17:00 ZTE FC II - Lombard II
Május 29. 17:00 Lombard II - Balatonfüredi FC
Június 5. 17:00 Lipót SE-Pékség - Lombard II
Június 11. 17:00 Lombard II - Haladás II

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!