Ismét Manó tanoda a katolikus iskolában


2011-03-02 19:57:20  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Ismét Manó tanoda a katolikus iskolában főképe
Több mint 10 évvel ezelőtt indította útjára a Szent István Római Katolikus Általános Iskola a Manó tanodát, melyre a leendő kis elsősöket várják. Az öt alakalomból álló programsorozat ma délután indult az iskola alsós részlegén, a Török Bálint utcai intézményben, az utolsó pedig az uszodában lesz majd.
Gombásiné Takács Gyöngyi iskolaigazgató köszöntötte a szép számban megjelent szülőket és gyermekeiket, majd röviden az iskolát, az oktatási rendszert mutatta be a jelenlevőknek.
Ezt követően a kicsik a leendő tanítónénikkel játékos feladatokat oldottak meg.
- Nagyon fontosnak érzem, hogy a szülők betekintés nyerjenek iskolánk oktató és nevelő munkájába, hiszen Pápán hat általános iskola működik, ezért nem könnyű a legmegfelelőbb intézmény kiválasztása. A jövő tanévben is két első osztályt indítunk majd. Az 1. a-ban Ihász Gyöngyi és Ábrahámné Vesztergom Beáta, míg az 1. b-ben Kovács Arnoldné és Tóthné Leimeiszter Mónika lesznek a tanító nénik. Reméljük, ez az öt alakalom majd segít a beiratkozásnál - hangsúlyozta az igazgatónő.
A Manó tanoda március 9-én, 16-án, 23-án és 30-án várja az érdeklődőket.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!