Búcsú a Magyar Kupától


2011-03-01 19:54:35  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: ujpestfc.hu  | 


Búcsú a Magyar Kupától főképe
„Nincs reális esélyünk a továbbjutásra” – nyilatkozta Véber György a mai Magyar Kupa nyolcaddöntő második mérkőzése előtt. Nincs mit szépíteni, a pápaiak csak a csodában bízhattak, hiszen az Újpest 3–1-re megnyerte Pápán az odavágót, így páholyból várhatta a mai visszavágót. A hazaiaknál többen sem állhattak Mészöly Géza vezetőedző rendelkezésére, Jhonnes, Balajti Ádám, Zamostny Balázs és Jarmo Ahjupera mellett sérülés miatt nem léphetett pályára Vermes Krisztián, Takács Zoltán, Rubus Tamás Pollák Zoltán, Rajczi Péter, Barczi Dávid és Kovács Dániel sem. A Lombard – mivel a Szolnok elleni mérkőzésük elmaradt - a bajnokság főpróbájának tekintette a mai 90 percet.
Húsz percet kellett várni az első helyzetre, ekkor Magos két csellel átjátszotta a pápai védelem bal oldalát, beadására Böőr érkezett, aki egy átvétel után a kapu jobb alsó sarka mellé lőtt. Fél óra elteltével Rebryk ugratta ki Gyömbért a jobb oldalon, beadásáról Marics kevéssel maradt le. Három perccel később Mitrovics szögletét Sitku csúsztatta kevéssel a kapu mellé. Az első félidő utolsó percében Dvorschák hosszú felívelése találta meg Sitkut, aki elől az utolsó pillanatban tisztázott a védője, így 0-0-s gólnélküli döntetlennel zárult az első 45 perc. A szünetben egyik csapat sem cserélt. A folytatásba Marics veszélyeztetett először, lövése kevéssel kerülte el a kaput. Az 55. percben Rebryk lőtte kapura a labdát 15 méterről, Balajcza bravúrral védte az életerős lövést. Nagyon érett a lila gól, előbb Dvorschák lőtt kapufát, majd még abban a percben Mitrovics szögletére a rövid saroknál Sitku érkezett, és három méterről a hálóba csúsztatott (1-0). A 62. percben megduplázta előnyét a hazai gárda, a csereként beállt Lázár ugratta ki Mitrovicsot, aki egy lövőcsel után a tehetetlen Szűcs mellett a hosszú sarokba lőtte a labdát (2-0). Tíz perccel a vége előtt Lázár is feliratkozott a góllövők közé, ezzel már 3-0-át mutatott az eredményjelző. Szinte a középkezdésből megszerezte a becsületgólt a Lombard, Rebryk futott el a jobb oldalon, erővel belőtte a labdát, amit a kaputól egy méterről Marics a hálóba továbbított, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.
A Lombard főpróbája finoman szólva sem sikerült jóra, bízunk benne, hogy a Zalaegerszeg elleni előadás már kifogástalan lesz.

Mészöly Géza: Nagyon fontos volt számunkra az újabb siker és a továbbjutás. Nagyon örülök annak is, hogy mindezt kettős győzelemmel sikerült megvalósítanunk. Az első félidőben igazán taktikusan futballoztunk. Tudtuk, hogy a Pápa labdabiztos csapat, ezért a stabilitás mindennél fontosabb volt. A második félidőben – ahogy mondani szokták – rátettünk egy lapáttal, újítottunk, és ez már gólokban is jelentkezett. A szervezett védekezésünk mellett a támadásaink is veszélyesek voltak, és ami ennél is fontosabb, hogy amikor nálunk volt a labda, igazán élveztük a játékot. Kiemelném belső védőpárosunkat, amely csak néhány órával a meccs előtt „állt össze”. Dvorschák Gabi újra felhívta magára a figyelmet, Kiss Zoli pedig jól irányította a védelmet, amelyben a maga 25 évével ő számított rangidősnek.

Véber György: Szomorú vagyok, mert véleményem szerint egy roppant gyenge mérkőzésen maradtunk alul az Újpesttel szemben. Az első félidőben még hellyel-közzel jól játszottunk, igaz akkor is sokkal lassabban, mint ahogy én azt elvárom, a második félidő viszont egyszerűen elfogadhatatlan, mentálisan teljes mértékben csődöt mondtunk – pedig a legerősebb csapatunkkal álltunk fel. Tisztában voltunk vele, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de kicsit úgy érzem, csak én hittem abban, hogy ma itt továbbjuthatunk. Két és fél éve dolgozom Pápán, eljutottunk egy szintre, de egész egyszerűen nem tudjuk átlépni az árnyékunkat.

Újpest FC – Lombard Pápa 3-1
(0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 1178 néző, Vezette: Veizer Roland (Berettyán Péter, Horváth Róbert)
Újpest: Balajcza – Szokol (Simek, 63.), Dvorschák, Kiss Z., Tajthy – Egerszegi, Mitrovics – Magos, Matos (Lázár, 60.), Böőr (Balogh, 73.) – Sitku
Lombard Pápa: Szűcs - Nagy S., Dlusztus, Farkas A., Rajnay - Quintero (Zulevs, 55.), Gyömbér, Bárányos (Bali, 68.) - Rebryk, Marics, Heffler (Palkó, 78.)

Az Újpest 6-2-es összesítéssel jutott a kupasorozat következő körébe.

(Az ujpestfc.hu nyomán)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!