Színház a legkisebbeknek


2011-02-25 15:59:35  | cikk: mo  | 


Színház a legkisebbeknek főképe
A Nátuskerti Óvodában minden csoportnak lehetősége nyílik a színházi élmények megismerésére. A nagy-és a középső csoportosok már járnak a Jókai Mór Művelődési Központ által meghirdetett bérletsorozat előadásaira, s hogy a legkisebbek is meríthessenek a kultúra és a színház adta örömökből, ezért az óvoda rendszeresen meghívja a Csöpp Színház vándorszínészét, Kisteleki Zoltánt, aki interaktív előadásaival, a nevetés eszközével ismerteti meg a gyerekekkel a színház, az irodalom világát. A Budakesziről érkezett színész úgy fogalmazott, a nevetés gyógyít. Ha a gyermek jól érzi magát, és emellett még irodalmat is kap, az a legnagyszerűbb dolog a világon. Kisteleki Zoltán több ezer előadással a háta mögött 30 éve járja az országot. Négy mesedarabot kínál az óvodások számára: repertoárjába tartozik a Három kismalac, a Micimackó két epizódja, A Kiskakas gyémánt félkrajcárja és a Mese a halászról és az aranyhalról. A Nátuskerti Óvodába ez utóbbit hozta el a vándorszínész. A gyerekek aktívan bekapcsolódtak a történetbe, mondókákkal csalogatták elő az aranyhalat és maguk alakíthatták a végkifejletet. Kisteleki Zoltán már korábban is tartott hasonló előadásokat a pápai és környékbeli gyerekek számára, hiszen több alkalommal hívták a tapolcafői és a katolikus óvodába is.    

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!