Debütált a Barokk Rekviem című kisjátékfilm


2011-02-24 22:38:41  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Debütált a Barokk Rekviem című kisjátékfilm főképe
Zsúfolásig telt a Petőfi mozi nézőtere, hiszen ma délután mutatták be a nagyközönség előtt a Barokk Rekviem című kisjátékfilmet.
A filmvetítés előtt Nagy L. István, a Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum igazgatója és dr. Hermann István, a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte a szép számban megjelenteket.
- Pápa a filmben, Pápa filmen, filmek Pápán, filmek Pápáról… 1938-ban készült egy akkor még fekete-fehér film Pápán, melyben a Nagytemplom, a Református Kollégium és egy tornaünnepély szerepel. 1960-70-es években készült még film a városról, a kastélyról. Reméljük, még nagyon sok, a maihoz hasonló kisfilm fog még kis városunkban készülni - mondta el az igazgató.
A film főszereplője, Fekete Barnabás József is mondott egy-két gondolatot a produkcióról.
- Úgy gondolom, hogy eddigi életem egyik legnagyobb lehetősége volt ez. Nagyon jó érzés volt szerepelni ebben a filmben és csak azt tudom mindenkinek ajánlani, aki ilyen lehetőséget kap, hogy ne szalassza el, éljen vele- mondta nevetve a főszereplő.
A film egy művészről szól, s az ő életéről, arról, hogy hogyan keresi meg önmagát, fiatalkortól egészen időskorig. Egy művész élete a tudomány- és a transzcendencia keresés viharában. A film hátteréül a barokk kor csodálatos épületei, kosztümei és zenei aláfestései szolgálnak, de a probléma felvetése a XXI. században talán aktuálisabb, mint valaha.
- 2010-ben a pápai Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum 30.067.451 forintot nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség „Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása” című pályázatán. Múzeumunk 29 tevékenységre nyert el támogatást, amelynek összefoglaló neve „Barokk – Esterházy – Múzeum” . A 29 tevékenység egyik volt a Türr István Gimnáziumban a „15 perc barokk” elnevezésű filmes szakkör, ami félévenként 12 héten keresztül heti egy foglalkozás keretében zajlott.
A jó hangulatú és általában estébe nyúló 4-5 órás foglalkozásoknak a múzeum irodája adott otthont. A körülbelül 25 résztvevő diák és tanár feladata volt egy rövid kisjátékfilm elkészítése, amely a barokk korban játszódik. Költségvetésünk a béreket leszámítva kb. 1 millió forint volt, ami magába foglalta egy kamera, a film vágásához szükséges szoftver vásárlását , valamint pár korabeli ruha varratását - mondta el kérdésünkre Vonnák Andrea producer.
Cserneczky Attila, a film írója és rendezője szerint a forgatás során a diákoknak lehetőségük nyílott megtapasztalni a projektmunka mibenlétét, és kötetlen, játékos környezetben ismereteket szerezni a barokkról vagy éppen a filmes szakmáról.
- A filmet októberben kezdtük el forgatni és decemberre készen is voltunk vele. Ez idő alatt a legváltozatosabb helyszíneken forgattunk a keszthelyi Festetics Kastélytól egy pápai kovácsműhelyig, vagy a Nagytemplomtól a Klastrom Sörözőig. A báli jelenetet például az Arany Griffben forgattuk. A türrös diákok mellett szerepelnek tanárok is a filmben, mint például Borbély Lajos, Kerpel Péter, Tóth Kálmán, Cser László és Horváth Lajos művész is. Az első félévben az idő rövidsége miatt a film alapötletét és forgatókönyvét én írtam. De a második féléves filmet, már teljesen önállóan készítik el a gyerekek egészen a legelső lépésektől kezdve- zárta gondolatait Cserneczky Attila.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!