Mai keresztyénüldözések - Ismét Kávéházi Beszélgetések


2011-02-23 22:43:40  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Mai keresztyénüldözések - Ismét Kávéházi Beszélgetések főképe
A kereszténység terjed, ezért üldözik őket - kezdte előadását ma este a Kávéházi Beszélgetések program következő témáját Goór Judit tanár Mai keresztyénüldözések címmel tartott előadásában.
- Létezik keresztyénüldözés. Egyes elemzések szerint százmillió, mások szerint kétszázmillió keresztény sorsa ad okot aggodalomra. 50 államban üldözik őket. Ezek elsősorban arab és iszlám országok (Irán, Szaúd-Arábia, Szomália, Maldív-szigetek, Afganisztán, Jemen, Mauritánia, Laosz, Üzbegisztán), de a kommunista diktatúrák is üldözik őket. Az üldözések miatt a 20. században a kereszténységnek több mártírja volt, mint az első négy évszázadban együttvéve. Egyes becslések szerint legalább 3 millió halott - mondta Goór Judit.
Előadásában konkrét példákat is hozott fel az üldözöttekre, mint például Ászja Bibi esetét, aki egy 38 éves, 5 gyermekes anya. 2009-ben falujában két mohamedán nő vádolta meg, hogy bemocskolta a patakot. Azt merte mondani, hogy „Jézus nem úgy ítél, mint Mohamed.”    2010-ben kötél általi halálra ítélték. Férje és gyermekei kénytelenek voltak lakhelyükről elmenekülni. A pápa kegyelmet kért számukra. A bíróság felmentette, ám 2010 novemberében 1.260 000 Ft-nyi vérdíjat tűzött ki a fejére az imám (vezető).
Vagy dr. Szajed Mossza esete, akit arra kényszerítettek, hogy tagadja meg hitét, hogy szabad lehessen, de ő nem tette. A börtönbe vitték, az onnan kicsempészett levele szerint 400 ordas között kell élnie, verik, szexuálisan bántalmazzák, nem engedik még aludni sem. 
A történelem szakos tanárnő beszélt Nigériáról is, amelynek 129.9 millió lakosa van. 49 százalékuk keresztény, 45% muzulmán, 6%  egyéb. Északon iszlám a többség, délen pedig a keresztény és az animista. A kettő határán van Jos város, ahol 2000 óta több halálos kimenetelő összetűzés volt. 1999 óta 14 000 halálos áldozatot tartanak számon. A kormány tehetetlen az iszlám előretöréssel szemben. Északon 12 tagállamban a saría (iszlám jog) érvényes, pedig ütközik az állam alkotmányával. 2010 óta Jos városában zavargások vannak, ezrek menekülnek ki az utcákra.
- Kínában 1 321 851 888 lakos él. A hivatalos adatok szerint keresztény 1,1 %. Ebből 0,3% katolikus, 0,8 % protestáns. Muzulmán 2,4 %, buddhista 7%, helyi vallások 2,4%, egyéb 15%, nem vallásos 74,2 %.  A Heti Válasz 2011. febr. 18-i száma írja: valláskutatók szerint Kínában a lakosság 1,8 %-a , tehát 23,5 millió fő kereszténynek vallja magát, valamint 55.000 templom épült az utóbbi időkben - idézte az előadó a cikket.
Észak-Koreában tombol a személyi kultusz Kim Ir Szen utóda körül; csak a „kedves vezető”-t szabad tisztelni, Jézus nem lehet vezető. Több tízezer ember van munkatáborban. 2000-ben 400 embert kivégeztek, mert Biblia volt náluk, valamint kéziratos másolatokban terjesztik a Bibliát. Tehát teljes a keresztények elszigeteltsége. A dél-koreaiak óriási arányú missziót folytatnak, még az iszlám országoktól sem riadnak vissza.
Végül Goór Judit elmondta, hogy megoldásnak azt látja, hogy imádkozunk, ez az igazi keresztény módszer és tiltakozó aláírásokkal támogatjuk az üldözötteket.
A Kávéházi Beszélgetések következő összejövetele március 2-án lesz az Immanuel Közösségi Házban, amikor is Márkus Gábor igazgató-lelkipásztor tart előadást Istenkérdés a keresztyén egyházon kívül címmel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!