Farsangi mulatság az Erkelben


2011-02-22 17:26:18  | cikk: P.V.A.  | 


Farsangi mulatság az Erkelben főképe
Sokéves hagyományt követve szervezte meg Ludvig Andrea szabadidő szervező az alsós farsangunkat. A rendezvény két délután zajlott, a 3-4. évfolyam és az 1-2. évfolyam részére. A farsang helyszíne iskolánk aulája volt, amit az alkalomnak megfelelően díszítettünk fel. Itt zajlott a jelmezbemutató, illetve jelmezverseny, valamint a közös zenés-táncos mulatság. Tehetséges tanulóink (Bakai testvérek, Elekes Márton) rövid műsorral csináltak hangulatot a résztvevőknek. A farsangi szokásoknak megfelelően maskarába öltöztek az alsósaink, sőt a tanítóik is. Egyéni és csoportos bemutatókat nézhettünk meg. De nem csak mi, hanem a szülők is, akik eljöttek ezeken a délutánokon. Olyan sokan voltunk az 1- 2.-os farsangon, hogy a „teltház” feliratot is kitehettük volna.
Sokféle jelmezes mutatta meg magát a zsűri előtt, amelyet évek óta az iskolánk diákönkormányzatának tagjai alkotnak. Jól dolgoztunk együtt (élveztük is a jelmezes felvonulást), bár nehéz volt a döntés számunkra. Sok kategóriában rangsoroltuk a beöltözött gyerekeket. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: legötletesebb jelmez, otthon készített jelmez, legjobb mesefigurák, tárgyak, növények, állatok….
Évek óta legnagyobb sikere azoknak az osztályoknak van, amelyek csoportos produkciót mutatnak be. Az alsós munkaközösség vezetője, Kindertné Surányi Lívia kilencedik éve lep meg minket az osztályaival. Minden évben olyan csoportos produkciót élvezhetünk az ő irányítása és részvétele mellett, amely iskolánk  kulturális bemutatóján is megállja a helyét! Az idei szenzációs ősemberes farsangi bemutatójukat március 24-én 16 órakor a leendő elsőseink és azok szülei nézhetik meg az aulában. Elismerésünk az ötletekért, a szenzációs jelmezekért, a jó zenéért, a közösségformáló munkájáért!
Köszönet a szülőknek a támogatásért és aktív közreműködésért!
A jutalmazottak sok oklevelet, apró ajándékokat nyertek, sőt tombola is volt. Mindezt az őszi papírgyűjtésünk bevétele tette lehetővé.
A sok színes lufi és a kiváló zene karöltve gondoskodott a jó hangulatról!
Sok ilyen sikeres rendezvénysorozatot a jövőben is! 


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!