Változatos évet zárt a Pápai Huszáregyesület


2011-02-20 08:45:26  | cikk: mo  | 


Változatos évet zárt a Pápai Huszáregyesület főképe
Hagyományokhoz híven vacsorával és bállal egybekötve tartotta meg éves közgyűlését a Pápai Huszáregyesület. A ma már több mint 60 rendes és pártoló taggal rendelkező egyesület 19. évébe lépett, ezért szükség volt az alapszabály módosítására, ezen kívül a tegnapi összejövetel egyben tisztújító közgyűlési is volt. A közgyűlés öt vezetőségi tagot – Bolla Kálmán elnök, Tóth Kálmán alelnök, Herédi János titkár, Vígh Attila, Pusztai Tamás – választott. A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt a tavalyi év programjainak értékelése és a 2011. év programtervezetének ismertetése.
Bolla Kálmán elnök kérdésünkre elmondta, 2010-ben különösen változatos, munkás évet zárt a Pápai Huszáregyesület. Szűkös költségvetésből, de igazán jól sikerült a Pápai Történelmi Játékok, ami tovább gazdagította az egyesület hagyományőrző fegyver-és egyenruha-gyűjteményét, valamint szélesítette azt az értékes kapcsolati tőkét, amelyet az egyesület az ország más településein működő hagyományőrző csoportokkal alakított ki az elmúlt évek során. Az idei Történelmi Játékok tekintetében az elnök kérdésünkre óvatosan válaszolt. Ahogy sok más egyesületet, a pénz és a rendelkezésre álló pályázati források hiánya sajnos a Pápai Huszáregyesületet is sújtja, ezért az idei Történelmi Játékok megrendezése még kiforratlan.
Nem mehetünk el amellett, hogy az egyesület egy híján húsz éves. Éppen ezért a tagok 2012-ben a kerek évforduló ünneplésére helyezik a hangsúlyt. Tervezik például egy nívós, 20 év tárgyi emlékeit bemutató tárlat összeállítását.     

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!