Tízéves a Pápai Szegfű Klub


2011-02-18 22:02:07  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Tízéves a Pápai Szegfű Klub főképe
A Pápai Szegfű Klub, mely ma ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, 2001 februárjában 27 fővel jött létre azzal a céllal, hogy az azonos gondolkodású emberek közelebb kerüljenek egymáshoz.
- Az elején azért nehéz volt, sok éjszakám volt álmatlan, amikor azért aggódtam, hogy hányan vesznek majd részt a rendezvényeinken - emlékezett vissza a kezdetekre Kövér József, a klub vezetője, majd így folytatta: - ahogy múltak az évek, egyre jobban, rutinosabban mentek a dolgok, kialakult a hagyományos programsorozatunk, és a 27 alapítóból 104 főre nőtte ki magát a klub tagsága.
- Felvetettem annak idején a vezetőségnek, hogy minél szélesebbre nyissuk ki az ajtónkat. Arra törekszünk, hogy minél több ember ismerje meg egymást, ne válasszuk el az embereket ebben a nagyon pocsék politikai helyzetben, amely ma Magyarországon uralkodik. Nem a különbözőségekre kell felhívni a figyelmet - mondta az elnök.
Kövér József azt mondta, nem baloldali Polgári Kör lett a Szegfű Klubból, ez tény, de ha lehetőséget kapott rá, mindig hangsúlyozta az általa elismert és vallott szociáldemokrata eszméket, melyeket még családjából hozott.
Öt fő tevékenységi kör alakult aztán ki a klub életében: elsőként a tájékoztatást tűzték ki célul a környezetet érintő fontosabb városfejlesztési és társadalmi kérdésekről. Második pontjuk az egészségügyi felvilágosítás, harmadik a sportesemények, negyedik a családias rendezvények, kirándulások szervezése és ötödik pontban kulturális rendezvények szervezését tűzték ki célul.
Több alkalommal hívtak meg Pápáról elkerült, országosan ismert embereket, politikusokat pártállástól függetlenül, üzletembereket rendezvényeikre. A Szegfű Klub szimbóluma három, különböző színű szegfű: a kék a békét, a fehér a szeretetet és a piros a szolidaritást jelképezi. Jelmondatuk:„Élj békében magaddal és mással! Életedet, cselekedetedet a szolidaritásra és a békére építsd!”
A Griff Tükörtermében elsőként Gosztola István szavalata hangzott el ma este, majd az Erkel Kórus köszöntötte három Bárdoss Lajos és Erkel Ferenc által komponált népdalcsokorral a tíz éves klubot. Ezt követően több vers, egy film a klub elmúlt tíz évének életéből, majd Kövér József összefoglalója következett. Az elmaradhatatlan Nyugdíjas Tánckar elropta jól ismert táncát, a Kán-kánt, végül átadták a díjakat és az elismerő okleveleket a klub támogatóinak. A megható pillanatok után a Pápai Musical Stúdió színes műsora zárta az ünnepet.
A rendezvényen részt vett Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Pál Béla, Herczog Judit EU-s parlamenti képviselő, Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő és Grőber Attila, az MSZP helyi polgármesterjelöltje is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!