Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny a Petőfiben


2011-02-17 19:52:58  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny a Petőfiben főképe
A Bolyai János Matematikai Társulat az Oktatásért Közalapítvány támogatásával idén is meghirdette az Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyt. Ebben az évben a Petőfi Sándor Gimnázium néhány tanulója is benevezett a megmérettetésre.
- A verseny háromfordulós. Az első már decemberben megvolt, azon 16 diák vett részt. Aki továbbjutott, jelen esetben 3 tanuló, ők vehettek részt a mai, második fordulón. Aki itt is jól teljesít, az mehet a harmadik fordulóra áprilisban. A feladatsort a versenyzők matematika tanárai javítják ki, kivétel a harmadik fordulóban, hiszen azt nem az intézményben írják majd. Két korosztályban lehetett indulni a versenyen: a kezdők a 9. és haladók a 10. évfolyamosok kategóriájában. A feladatok megoldáshoz 4 óra áll a tanulók rendelkezésére Nincs sok feladat, de azok nagyon nehezek. Számológépet és mobiltelefont nem lehet használni, de függvénytáblázatot, szakkönyvet és tankönyvet viszont igen - tájékoztatta hírportálunkat Nagyné Benkovics Márta igazgatóhelyettes.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!