„Egy szószéket a sok közül kibérlek” - Latinovitsra emlékeztek


2011-02-11 21:51:54  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


„Egy szószéket a sok közül kibérlek” - Latinovitsra emlékeztek főképe
A Pápai Nagy László Kör, valamint a Pedagógus Művelődési Ház emlékező összejövetelt szervezett ma este a legendás Színészkirály, Latinovits Zoltán emlékére, aki idén lenne 80 éves. A társalgó zsúfolásig megtelt emlékezőkkel, Végvári András tanár pedig a színésszé válástól egészen tragikus haláláig végigjárta a híres Kossuth-, és Jászai Mari-díjas magyar színész életútját.
Végvári András szerint a nemzet legnépszerűbb színészének tragikus halálának oka gyermekkorába vezethető vissza, így interaktív előadásában kitért gyermekkori fájdalmára, szüleitől kapott szellemi örökségére és színészi életére is.
- Latinovits Zoltánban elsősorban az fogott meg, hogy a gyökerei, az elvei mellett a végsőkig kitartott, egészen addig, amíg el nem pusztította önmagát.
1931. szeptember 9-én, Budapesten született, saját bevallása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”. Édesapja Latinovits Oszkár földbirtokos, édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa lezüllött földbirtokos volt, aki azért vette feleségül Gundel Katalint, hogy mentse a vagyonát. Gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett. A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett.
Latinovits Zoltán sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. Azonban a kortársak meg nem értése felőrölte idegeit, bár máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson „véletlen” baleset történt-e vele, vagy öngyilkos lett.
Nagyon sok zseninek a gyermekkora rossz és az élete sem könnyű, de a zsenialitása mégis arra készteti, hogy hatalmas alakításokat és alkotásokat hozzon létre, így tett Latinovits Zoltán is. Neki elsősorban a színház közösségi életével voltak problémái- véli Végvári András.
- Abból indult ki, hogy mindenkinek becsületesen helyt kell állnia és azt gondolta, hogy mindenki olyan nagy tehetség és olyan szívvel-lélekkel éla színházért, mint ahogyan ő. Ebben tévedett sajnos, mert ez akkor sem volt így és ez ma sincs így. Latinovits Zoltán elkötelezett ember volt szellemiségében, szülői családját szerette és Ruttkai Éva személyében olyan párra talált, aki teljesen azonos gondolatokat vallott vele az életről, a színházról, a művészetről és a szerelemről, egymás ikercsillagai voltak.
Az előadás során sok érdekességet is elmondott a színésszel kapcsolatban Végvári András, mint például, hogy a színészről bolygót nevezte el. 
132874 Latinovits (2002 RV118):2002. szeptember 9-én Sárneczky Krisztián a Szeged Asteroid Program keretében egy kisbolygót fedezett fel, mely a Hungaria kisbolygó dinamikus családjába tartozik. A kisbolygó Latinovits Zoltán magyar színművész nevét kapta.
Latinovits életét, céljait kitűnően leírja Karinthy Frigyes Előszó című verse, így egy táblán kiemelten szerepelt a gyakran emlegetett idézet: „Egy szószéket a sok közül kibérlek”.
Végezetül egy idézet a Színészkirálytól:
„Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent „magyar”, olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petőfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta. Nem tudják, nem értik, és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem „modern” úgy érteni, ahogyan értenék.”
(Latinovits Zoltán, 1976)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!