Városi földrajz és biológia verseny az Erkelben


2011-02-10 17:55:41  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Városi földrajz és biológia verseny az Erkelben főképe
Már évek óta az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat intézménye ad otthont a városi Herman Ottó biológia és a Teleki Pál földrajz versenynek. A megmérettetésen a város és a környékbeli általános, illetve kisgimnázium 7. és 8. osztályos tanulói vettek részt.
- Az idén nyolc iskola 37 diákja képviseltette magát a megyei verseny elődöntőjén. A tanulóknak 60 perc alatt egy 100 pontos tesztet kell kitölteniük, amely elsősorban a tananyagra, a névadók életútjára és a Természetbúvár című újság néhány kijelölt cikkére épül. A földrajz versenynél külön értékeljük a két korcsoportot, míg a biológiánál együtt a 7. és a 8. osztályokat - tudtuk meg Heizer Zoltánnétől, a munkaközösség vezetőjétől.
A zsűri a felkészítő tanárokból állt. Az első három helyezett mindkét kategóriában könyvutalványban részesült, de minden versenyző kapott emléklapot is.


Képek:

Eredmények:
Herman Ottó biológia verseny
7. és 8. évfolyam

1. Joó Krisztina- Ihász Gábor Ált Isk. Vaszar
2. Móricz Márta Mikolt- K.F. Mezőlaki Á.M.K.
3. Kollarics Réka- Weöres Sándor Ált. Isk. – Pápa

Teleki Pál földrajz verseny
7. évfolyam
1. Farkas Csaba- Szent István Róm. Kat. Ált. Isk. -  Pápa
2. Mészáros Máté- Türr István Gimnázium és Kollégium - Pápa
3. Sipőcz Milán- Weöres Sándor Ált. Isk. – Pápa

8. évfolyam

1. Baboth Adelin-Türr István Gimnázium és Kollégium - Pápa
2. Róka Ádám- Pápateszéri Ált. Isk.
3. Varga Dávid- Szent István Róm. Kat. Ált. Isk. - Pápa

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!