Földünkért Világnap a Tarczyban


2009-10-21 21:02:37  | cikk:  | fotó: Tóth Tamara  | 


Földünkért Világnap a Tarczyban főképe
Ma délután fél háromtól a Földünkért Világnap alkalmából vetélkedőt tartottak a Tarczy Lajos Általános Iskolában.  4-4 fős csapatokban szálltak versenybe a Tarczy Lajos, az Erkel Ferenc, a Weöres Sándor, a Gyurátz Ferenc Evangélikus, a Szent István Római Katolikus és a Munkácsy Mihály Általános iskola hetedik, nyolcadik osztályos tanulói. Venczel Csaba, az iskola igazgatója elmondta, hogy a játékos feladatok elsősorban városunk környezetére és tisztántartásának fontosságára hívta fel a figyelmet:

- Próbáltuk megragadni azt, hogy a Földünkért Világnapot egy kicsit közelebbinek, a magukénak érezzék a gyerekek, éppen ezért az volt a feladatuk, hogy Pápán, a lakókörnyezetükre kivetítve gondolják végig, mit tehetnek a Föld megóvásáért és miként járulhatnak hozzá környezetünk tisztaságához.

Kovács Gézáné, a Természettudományi Munkaközösség vezetője, a vetélkedő egyik levezénylője és szervezője elmondta, a Városi Földrajz-biológia Munkaközösség tervezte meg még év elején a világnapok programját az iskolások számára. Mind a négy világnapon –a víz, a Föld, valamint a madarak és fák napján – szerveztek programot a diákoknak. 

Az első feladat előzetesen elkészítendő munka volt, minden csoport alkotott egy vagy több makettet, a hulladékgazdálkodással kapcsolatban. A gyerekek előzetesen megkapták a 2003-as, a 2005-ös, és a 2007-es testületi ülések anyagait, a helyi hulladékkezelést illetve a környezetvédelmet szabályozó rendeleteket, a helyi hulladékgyűjtő telephelyek címeit. Ehhez kapcsolódott egy totó kitöltése. Feladatok között szerepelt fogalmazás írása, melynek címe: Mit tehetünk a Földünkért? A csapatoknak egy labdára kellett rárajzolni a földgömböt, egy Pápa térképre a helyi hulladékgyűjtő telephelyeket és természetesen a vetélkedőről nem hiányoztak az ügyességi feladatsorok sem.

A csapatok munkáját értékelő háromtagú zsűri tagja volt Cser László, a Tarczy iskola igazgatóhelyettese, Heizer Zoltánné, a Természettudományi Munkaközösség tagja, a zsűri elnöke pedig Kovács Attila, a KözSzolg Kft. vezetője, aki a  díjak átadása előtt mondott köszönetet a gyermekeknek és a pedagógusoknak:

- Örülök neki, hogy ilyen szép számmal vettetek részt ezen a vetélkedőn, és hogy ilyen tájékozottak vagytok a hulladékgyűjtéssel, annak kezelésével, a környezet védelmével kapcsolatban. Köszönetet mondok a pedagógusoknak, mert látszik a gyerekeken a környezettudatos nevelés, ami nagyon fontos.
A díjátadón részt vett Rádi Róbert, a Művelődési Osztály vezetője és Áldozó Tamás, alpolgármester is. A Művelődési Osztály anyagi támogatásának köszönhetően valósult meg a mai vetélkedő, melyet a gyerekek szemmel láthatóan nagyon élveztek. A díjakat - melyek könyvutalványok voltak - és az okleveleket Áldozó Tamás adta át. Harmadik helyezett lett a Weöres Sándor Általános Iskola, második helyezést ért el az Erkel Ferenc Ének-zenei Általános iskola, és első lett a házigazda, a Tarczy Lajos Általános Iskola csapata.

Tóth Tamara

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!