MSZP kampánynyitó: Pápáért, Magyarországért, Európáért


2011-02-01 19:39:15  | cikk: mo  | 


MSZP kampánynyitó: Pápáért, Magyarországért, Európáért főképe
Megemlékezéssel egybekötött kampánynyitó rendezvényt tartott ma délután a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete az Erzsébet ligetben, a Göncz Árpád tiszteletére ültetett emlékfánál. Gosztola István szavalatát követően Grőber Attila önkormányzati képviselő tartott beszédet, melyben azt hangsúlyozta, 2005 óta február 1-je a Magyar Köztársaság Emléknapja. Ezen a napon fejet hajtunk 1946. február 1-je előtt. A II. világháborútól valamint a nyilas rémuralomtól megszabadult ország szabad választásokat tarthatott, megalakult a magyar Parlament, törvényes magyar kormány jött létre.
-    Emlékeznünk kell azokra, akik 1945-46-47-ben megpróbálták a magyar demokrácia megteremtését. Tildy Zoltánra, Kovács Bélára, Bibó Istvánra, Nagy Ferencre és Göncz Árpádra emlékezünk. Külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Második Magyar Köztársaság jeles demokratái között volt egy kiemelkedő pápai politikus is, Sulyok Dezső, akinek emberi és politikusi küzdelmét példaként állíthatjuk. Emlékeznünk kell azonban a magyar republikanizmus első képviselőire: a Pilvax ifjakra, ahogy másként ismerjük őket, a márciusi ifjakra. Ők voltak az elsők, akik a Habsburg Birodalommal szemben megfogalmazták az önálló és független Magyar Köztársaság létrejöttének igényét – fogalmazott a szónok.

Grőber Attila kiemelte, meg kell köszönni a múlt magyar demokratáinak, amit értünk tettek. Követni kell őket. Az elveiket és gyakorlataikat. Hinnünk kell a demokráciában, hinnünk kell Magyarországban és hinnünk kell a köztársaságban. Ebből a hitből épül fel a közös cselekvés Pápáért, Magyarországért és Európáért – tette hozzá az önkormányzati képviselő.

Az MSZP helyi szervezetének kampánynyitó rendezvénye a Jókai Mór Művelődési Központ emeleti előadótermében folytatódott. A megemlékezést követően tartott választási fórumon Pál Béla országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke ajánlotta az időközi választás jelöltjeit, Kövér József képviselőjelöltet és Grőber Attila polgármesterjelöltet a szimpatizánsok figyelmébe.

Kövér József, a 9. számú választókerület önkormányzati képviselőjelöltje arról számolt be, miért vállalta az időközi választáson történő megmérettetést. Az embereket szolgálni megtiszteltetés – vallja a képviselőjelölt. Hozzátette: politikai hovatartozástól függetlenül együtt tud dolgozni az emberekkel, ahogy mondta, soha nem számított, hogyha valaki javaslattal fordult hozzá, milyen a politikai beállítottsága. Ennek az együttműködésnek köszönhető, hogy a területen elhelyeztek egy bankautomatát valamint az is, hogy a 9-es és a 10-es helyijáratú autóbusz érinti a Veszprémi úti körforgalmat.
-    A körzetben számos egyedül- és szegény körülmények között élő ember lakik, akik rá vannak szorulva arra, hogy folyamatos tájékoztatást kapjanak a különböző lehetőségekről. A másik fontos kérdés a közbiztonság javítása. Számos esetben autókat törtek fel a területen és a játszóterek is ki vannak téve a rongálódásnak. Mindezekre megoldást kell találni – fogalmazott az MSZP önkormányzati képviselőjelöltje.

Grőber Attila, a szocialista párt polgármesterjelöltje úgy véli, először mindenkinek a szakmájában kell letennie valamit az asztalra. Úgy gondolja, ez a fajta hitelesség részéről megvan. A jelölt beszédében úgy fogalmazott, olyan várost építene gyermekeinknek, ahol az emberek „nem azt nézik, hogy a másikon milyen karszalag van”. Erre a hitelességre éppen ezért van szükség, mert fontosabb az életünk, fontosabb a városunk, az országunk és Európa annál, hogy éppen most ki, melyik politikai párttal ért egyet. Ha ezt megértjük, ezután lehet programról beszélni – hangsúlyozta a polgármesterjelölt. Grőber Attila 4 pillérre építette fel programját. Hozzátette: aki egyetért ezzel, mindegy hogy melyik párt tagja, együtt tud működni vele.
-    Az első az oktatás. Az nincs úgy, hogy megszavazunk nagyon sok pénzt a labdarúgásra, mert támogatjuk, mert fontos. Megszavazunk nagyon sok pénzt olyan rendezvényekre, amelyek megrendezése nem létszükség. Miközben sajnálunk és spórolunk néhány millió forintot, mert az iskoláink megyei fenntartásban vannak. Át kell gondolni újra, hogy a város az oktatását saját kezébe vegye az elejétől a végéig – érvelt Grőber Attila.

A második pillér a munkahelyteremtés – folytatta a jelölt. Véleménye szerint munkahelyek csakúgy jönnek létre, hogy a polgármester végigjárja a potenciális befektetőket és addig egyeztet, amíg partnereket nem talál. Ez esetben pedig nemcsak arról van szó, hogy van-e Pápán munkahely, hanem arról is, hogy a pápaiak hol találnak munkát – fogalmazott a polgármesterjelölt.

Grőber a harmadik pillérként a turizmust jelölte meg. Hangsúlyozta, teljes mellszélességgel kiállnak a jelenleg futó nagyberuházások, projektek mellett, de a közbiztonság javítása ugyanúgy turisztikai kérdés. A szocialista párt jelöltje elmondta, nemcsak a belvárost kell újjáépíteni, meg kell hirdetni egy programot, melyben meghatározzák, hogy a következő 8 évben hány méter járdát és utat újítanak fel, akár a külváros egyes területein.

Grőber Attila negyedik elemként az egészségügyi és szociális ellátást emelte ki. Az MSZP polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy néhány évvel ezelőtt vita alakult ki a 300 forintos vizitdíjról, ma viszont a pápai kórház működése veszélybe került. A jelölt arra is utalt, hogy a közüzemi számlák emelkedése olyan terheket fog róni egyes társadalmi rétegre, amelyeket az önkormányzatnak át kell vállalni.
-    Az nem lesz jó, hogy egy háztartást egyedül fenntartó ember nyugdíjának vagy jövedelmének 60-80 százalékát fogja elvinni a közüzemi számla. Fontos, hogy építsünk egy közös hulladéklerakót. De az úgy nem jó, mindenkinek ugyanannyit kell fizetni. Meg kell vizsgálni, hogy lehet-e engedményeket adni azoknak, akiknek ez rendkívül komoly terhet jelent – magyarázta a polgármesterjelölt.

A választási fórumon megjelent érdeklődők és szimpatizánsok kérdéseket tehettek fel a jelölteknek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!