A magyar katonai repülés képekben


2011-01-30 08:15:54  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


 A magyar katonai repülés képekben főképe
Vincze Ferenc és Váczi Lajos pasztell, akril, valamint grafikai kiállítása nyílt meg tegnap délután a Helyőrségi Klub emeleti termében. A téma ezúttal nem mindennapi volt, hiszen a két alkotó a magyar katonai repülés néhány fontosabb pillanatát, eseményét vetette vászonra.
A tárlatot Varga Imre nyugállományú alezredes nyitotta meg.
Váczi Lajos 1966-ban született Debrecenben. A szülővárosában működő repülőtérnek köszönhetően már gyermekként elkötelezte magát a repülés mellett. Így lett hivatásos katonaként repülőgép-szerelő. Rajzolási készségét örökölte, hiszen képzőművészeti tanulmányokat nem végzett. Rajzaiban, majd később festményeiben a repülőgépek, a helikopterek szinte egyeduralkodóvá váltak. Első festményét 1999-ben készítette.
Fontos számára, hogy egy-egy géptípust lehetőleg makettezői precizitással jelenítsen meg képein.
- Elsősorban olyan gépeket festettem meg, amelyeken dolgoztam is. De különösen a repülés történetének főbb mozzanatait ábrázolom. Véleményem szerint, a repülőgépet, ha már legyártották, akkor az a levegőbe való, ezért inkább a levegőben lévő gépeket festettem le. Technikában az akrilt használom , mivel azzal a legkönnyebb dolgozni. Kedvencem az Il Sturmovik a Balaton-felvidéken című kép. Ez méretében a legnagyobb alkotásom. A képen egy szovjet repülőgépet láthatnak, amely egy légi harcban vesz részt. A jövőben szeretném megfesteni azokat a gépeket, amelyek hazánkban szolgáltak, valamint a volt pápai Sámán század összes repülőgépét, illetve a Griff század néhány jellegzetes gépmadarát- mondta el a művész.
Vincze Ferenc Kunhegyesen született. Gyermekkora óta szerelmese a repülésnek. Ez a szeretet vezette ahhoz, hogy jelentkezzen a szolnoki Katonai Szakközépiskolába repülőgép szerelői szakra. Miután elvégezte az iskolát, Taszárra helyezték, ahol a Szu-22-s és MÍG 21-s típusokat üzemeltette. Szolgálati évei alatt sok-sok maradandó élményt szerzett. A legkedvesebb emlékei között szerepel a MÍG-21 „Cápeti”, a „Cápeti 2”, az L-39 „Zümi”. Tervezésében és kivitelezésében jelentős szerepe volt, ezért örökre a szívébe zárta őket.
- A rajzolás egész életemet elkísérte. Már gyermekkorom óta repülőket rajzolok, de 2003 óta aktívabban. Igaz, a rajztechnika sokat fejlődött, és a számomra új művészeti anyagokat szívesen kipróbáltam, de mindig törekedtem a korhűségre és a pontosságra. Jelenleg pasztell, akril és grafit kellékekkel dolgozom. Mára már körülbelül 300 képet készítettem el. Témáimat a magyar repülésből merítem, bár felkérésre készítek olyan repülőgép festményeket is, amelyek Magyarországon nem voltak rendszeresítve. Kedvenc képem a Mentőakció című alkotás, melyen Kenyeres hadnagy megmenti Debrődi hadnagy gépét a keleti fronton 1943 novemberében. Ez egy kockázatos merénylet volt, hiszen ismeretlen terepen kellett leszállni, és a gép is könnyen felborulhatott. De sikeresen leszállt, és megmentette a barátját- mesélte el Vincze Ferenc.
A kiállítás február 11-ig tekinthető meg az intézmény nyitva tartási idejében.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!