Felkészülés: Döntetlen a Haladás ellen


2011-01-22 19:31:51  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Felkészülés: Döntetlen a Haladás ellen főképe
A Lombard II az edzések monotonságát egy felkészülési mérkőzéssel szakította meg. Nagy Mihály 19 fős kerettel Szombathelyre látogatott, ahol az NB III-as pontvadászat hetedik helyén álló Haladás II-vel mérte össze erejét. A pápaiak a Kovács – Domján, Dóczi, Borsos, Enyingi – Peric, Megyesi R., Kaszás – Nyári Somogyi, Csepregi összetételben kezdtek, de csereként Hajgató, Füredi, Horváth T., Fazekas, Grőber, Horváth B., Molnár és Hauber is szóhoz jutott. Nagy iramú első félidőben nagy helyzeteket hibázott el a Lombard II, így nem sikerült a vezetést megszerezni. Az iram a második félidőben is megmaradt, de gólt egyik csapat sem tudott lőni, így maradt a gólnélküli döntetlen.

Nagy Mihály: Kemény két hét után vagyunk, minden nap két edzéssel. Ehhez képest kifejezetten jól teljesítettünk, csak az elhibázott helyzeteket sajnálom. Külön pozitívum, hogy a 17 éves Enyingi Marcell kitűnően mutatkozott be.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!