„Rendelkeztek azzal a képességgel, ami ahhoz szükséges, hogy az élet kihívásainak meg tudjatok felelni…” Szalagavató ünnepély a Mezőben


2011-01-22 07:24:58  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


„Rendelkeztek azzal a képességgel, ami ahhoz szükséges, hogy az élet kihívásainak meg tudjatok felelni…” Szalagavató ünnepély a Mezőben főképe
Kilenc végzős osztály műsorát tekinthették meg a tanárok, családtagok, barátok ma este a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola Tagintézményének (volt Mező) ünnepélyes szalagavatóján a Városi Sportcsarnokban.
Az est elegáns angolkeringővel kezdődött, majd bécsi keringővel, latin-és kalotaszegi tánccal, valamint lendületes rock and rollal folytatódott. Az ünnepség során felcsendült néhány jól ismert Máté Péter dal is a 12. F osztály előadásában.
A szalagavatón Unger Tamás iskolaigazgató mondott köszöntőt.
- Alig több mint 3-4 év telt el azóta, hogy ti, kedves végzősök, kilencedikes kis mezősökként vártátok, hogy megismerkedjetek új iskolátokkal, új osztályotokkal, megtaláljátok helyeteket egy új közösségben, abban, amelyikben most itt álltok. Most azonban - ha egészen még nem is - de a középiskolás évek már valóban majdnem a befejezett múlt. Sikerek és csalódások, megvalósult álmok és elszalasztott lehetőségek, életre szóló barátságok, diákszerelmek és eszmélések ideje. A középiskolai esztendők talán a legaktívabb, legváltozatosabb időszaka volt életeteknek, mert a tantárgyak sokszínűségén keresztül kaptatok biztos alapokat a tudáshoz és tanáraitok személyiségén keresztül nevelést arra, hogy eligazodjatok az élet dolgaiban- hangsúlyozta Unger Tamás.
- Mostantól jogotok van, sőt kötelességetek, hogy a jövőbe tekintsetek.
Ez a jövő mindenkinek bizonyára mást-mást tartogat, de én nem hinném, hogy a jövő valamilyen titokzatos, felénk közelítő végzet – még akkor sem, ha érhetnek minket kellemetlen megleptések.
A jövő abból épül fel, amit ma megteszünk, amit ma megálmodunk, eltervezünk. A jövő ezért ma is valamilyen titokzatos módon itt van velünk. Hamarosan megkapjátok a szalagot, amely sok jelentést hordoz: elválaszt, leválaszt és összeköt. A szalag figyelmeztet is, figyelmeztet a közelgő vizsgákra, amelyek természetükből adódóan ugyancsak kérdések hosszú sorát hívhatják elő. A feltűzendő szalag arra is figyelmeztet, hogy ne hagyd magad, hozd meg a saját döntésed, tűzd ki a célt, különben elveszel. A te sorsod neked a legdrágább. Neked kell azt formálni, azaz felvállalni- mondta az igazgató.
Végül a következő gondolatokkal fejezte be beszédét: Az út nagy részét megtettétek – van okotok ünnepelni. Ami azonban hátravan, az talán az út legnehezebb része. Be kell fejeznetek a megkezdett utat, éspedig jól, hogy a végén, ahol majd mind¬annyi¬an elköszönünk egymástól, olyan új utakra léphessetek, ami a kedvetekre való.
Az ünnepély fénypontja a szalagok átvétele volt, melyet az osztályfőnökök tűztek fel a végzős mezősöknek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!