Hol vannak a sírjaik?- városi megemlékezés a Doni áttörés évfordulójára


2011-01-16 14:35:37  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Hol vannak a sírjaik?- városi megemlékezés a Doni áttörés évfordulójára főképe
68 éve, 1943. január 12-én indult meg a doni áttörés, a második világháborúnak a magyarok számára egyik legtöbb áldozatot követelő csatája. Az értelmetlen áldozatokra emlékeztek ma a II-világháborús emlékműnél Pápa Város Önkormányzata, a Pápai Huszáregyesület  és a Jókai Mór Művelődési Központ közös szervezésében. A rendezvényen részt vett dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás alpolgármester, dr. Kontrát Károly államtitkár és Pápa Város Önkormányzatának képviselői is. Kincses László szavalatát követően dr. Hermann István önkormányzati képviselő mondott emlékezőbeszédet.

Szinte minden balsorsunk az eredendő bűnre vezethető vissza a huszadik századi történelmünk forgatagában. Ez az eredendő bűn 1920. június 4-e, a történelem egyik legszégyenletesebb békekötése, a ránk kényszerített trianoni békadiktátum. A két világháború között nem lehetett más célunk, mint a területi revízió, legalább a magyar népi, etnikai határok megvalósítása. A megalázott, meggyengült, szinte minden oldalról ellenséges országok karanténjába került, kicsi Magyarország nem volt képes, csak a nemzetközi helyzettől, a nagyhatalmaktól várhatta céljai megvalósítását. A magyarok, csakúgy, mint az első világháborúban, most is rossz oldalra álltak. Az Anschluss után Magyarország közvetlenül határos lett a hitleri Németországgal, így nem volt sok választásunk.
Hitler három dolog miatt volt elégedetlen Magyarországgal: kevesellte mind háborús részvételét, mind gazdasági hozzájárulását a háborúhoz, valamint a „zsidókérdés” kezelésében is enyhének tartotta hazánkat – a komolyabb gettósítás és a deportálások is csak Magyarország későbbi német megszállása után kezdődtek.
Ám ma is sok ember teszi fel a kérdést, hogy mi keresnivalója volt magyar katonáknak ott messze az orosz földeken, a Don folyónál, miért kellett vágóhídra küldeni hazánk szülötteit?
Ahogy a hadi helyzet egyre nehezedett, úgy követelt Hitler a magyar hadvezetéstől egyre többet, több áldozatot, több nyersanyagot, több katonát. A kezdetben rendfenntartó erőként kivitt háborús veterán katonák után kellett a magyar hadsereg egyik legjobb egysége, a Gyorshadtest, majd zsarolván bennünket a románok önfeláldozásával, kellett egy teljes hadtestnyi ember. Ekkor határozta el a politikai vezetés az elvben létező II. magyar hadsereg feltöltését, keleti frontra küldését.
207 ezer katona, zömében magyarok kerültek a menetoszlopba. A magyar hadsereg végül kelet felé haladt a Don irányában, majd a folyót elérve megkezdődtek a hídfőcsaták (hídfőnek az átkelés biztosítására az ellenség által megszállt, túlparton levő területet nevezik.) A hadsereg vezetője vitéz Jány Gusztáv vezérezredes volt. 1943. január 12-én az oroszok meglepetésszerűen nagy és összpontosított ellentámadást indítottak az urivi hídfőnél. Az orosz hadvezetés semmit nem bízott a véletlenre, körülbelül három és félszeres túlerőt indítottak támadásba. A magyar hadsereg a körülményekhez képest keményen, de esélytelenül, az orosz télben - megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül védekezett. 50-55 ezer magyar katona életét követelte a doni katasztrófa, 65-75 ezerre tehető a sebesültek és fogságba esettek összlétszáma. 1943. tavaszán Horthy Miklós kormányzó összesen 126 ezer fős veszteségről számol be egy Hitlerhez intézett levelében. (Forrás:Internet)

Hihetetlen áldozat a magyar néptől. Értelmetlen, eredménytelen, céltalan pusztulás. A harcokban a csapatok emberfeletti hősiességről tettek tanulságot, lőszer, élelem és fegyver nélkül.
- Miért olyan szörnyű nekünk, magyaroknak ez a néhány nap, néhány hét? Azért is, mert sok-sok éven keresztül nem lehetett beszélni róla. Akik a Donnál életüket áldozták a magyar hazáért, azok a politikai rendszer, sőt az akkori történelemtudomány szemében is fasiszta gazemberek lettek. Holott mindannyian tudjuk, hogy a halott katona már nem ellenség. Népe számára pedig akkor is hősi halott, ha értelmetlenül, a Donnál harcolt. Családja számára pedig elvesztett édesapa, gyermek vagy testvér, kinek a sírjára nem tudok egy szál virágot tenni és azt sem tudom, hol van a sírja, hiszen azt szándékosan szétverték a kommunista időkben- mondta dr. Hermann István.
A beszédet követően az emlékezők elhelyezték koszorúikat a II. világháborús emlékműnél, majd a Szózat eléneklését követően felhangzott a katonák számára jól ismert „Takarodó” kürtjel.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!