A Fő tér nyilvános projektnyitója


2011-01-12 22:36:15  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Babos Petra  | 


A Fő tér nyilvános projektnyitója főképe
Még 2008-ban nyújtott be Pápa Város Önkormányzata pályázatot a városközpont funkcióbővítő rehabilitációjára a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz. A kétfordulós pályázati elbírálást követően 2010. szeptember 25-én írták alá a Támogatási Szerződést az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektre. Ma, a lakosság részéről eddig tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel nyilvános projektnyitó rendezvény kezdődött a Fő tér rekonstrukciójáról a Jókai Mór Művelődési Központban.
A rendezvényen elsőként dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket.
- A mi Fő terünk egyedi, különleges, az Esterházyak remek érzékkel építették ki ezt a városközpontot, s nekünk nem maradt más hátra, mint hogy ennek a funkcióját kitaláljuk és megőrizzük azokat az értékeket, amelyet elődeink számunkra itt hagytak.
A várost húsz évig vezető politikus elmondta, nem előzmény nélküli a felújítás-utalt a Plébániatemplom, majd a Fő téri háza 80’-as években átesett felújítására, végül a most megvalósuló projekt jelentőségéről beszélt.
A 2.140 millió forint értékű fejlesztés 72, 9 százalékos támogatásban részesült, a tényleges kivitelezési munkák 2011 tavaszán kezdődnek meg és a tervek szerint az év végére, legkésőbb 2012 tavaszára fejeződnek be. A határidőket a régészeti munkák felülbírálhatják. A pályázat során a Fő tér közműhálózata is cserén esik át, teljesen új térvilágítás lesz a barokk belvároshoz illően, teljes burkolatcserén esik át a tér és visszaállításra kerül a szökőkút is. A biztonságérzet növelése érdekében térfigyelő kamerarendszer épül ki a rendőrséggel összekötve. A zöldterület is megújul, az ősfákat, amennyire lehetséges, megőrzik az építők.
Dr. Winkler Gábor városi főépítész előadásában a terek és a városok viszonyáról, fejlődéséről, a közterek történelem során betöltött funkcióiról és azok változásáról tartott előadást, majd ismertette a győri Széchenyi tér rekonstrukciójának folyamatát és eredményeit. Több példát is hozott hibás fő tér rekonstrukciókra. Mint mondta, a tér önmagában létező üresség, melyet az ember varázslattal tölt meg. A települések nem felejtik el a múltat, őrzik az a feledékeny emberek számára.
Dr. Lukács Endre, a beruházást megvalósító Városfejlesztő Kft. ügyvezetője a projekt tényadatait, kivitelezési állomásait, műszaki tartalmát mutatta be a rendezvényen. Az ügyvezető beszélt a Városfejlesztő Társaság eddigi tevékenységéről, alapításának céljáról, feladatairól és a projekt költségvetéséről is. A költségtervet négy csoportra osztva mutatta be: előkészítés, szervezés, magasépítés és mélyépítés szempontjából. Az előkészítés, szervezés feladatkörbe a tervek, tanulmányok elkészítése mellett, a projekt irányítása és a régészeti próbafeltárások tartoznak bele, a projekt 8 százalékát képezik és mintegy 184 millió forint összeget tesznek ki a teljes bekerülési költségből. A magasépítésbe a Fő utca 5-7-9. felújítása és a hamarosan kezdődő Mozi homlokzatának felújítása tartozik, ez a projekt 28 százalékát és 601 millió forintot jelent. A mélyépítésbe a 14.500 m2 térburkolat cseréje, a 2000 m2 zöldterület kialakítása a közművek cseréje tartozik, itt szerepel a szökőkút és az 1500 m2 es jégpálya kialakítása is. Ezek a projekt 62 százalékát teszik ki és 1.322 millió forintba kerülnek.
Dr. Áldozó Tamás alpolgármester arról beszélt, mit vár el a város vezetése a Fő tér funkcióbővítő rekonstrukciójától a munkahelyteremtés, turizmus és az életminőség terén.
- Meg van a lehetőségünk arra, hogy amit eleink, az Esterházyak elkezdtek, azt mi fejezhessük be, ez nagyon ritka lehetőség - fogalmazott az alpolgármester, majd kitért a Várkastély rehabilitációja mellett tegnap elkezdődött Várkertfürdő-bővítésre is. Mint mondta, a 2007 és 2010 között megvalósuló városfejlesztési beruházások 2, 6 milliárd forintot hoztak a városba, míg a 2011 és 2013 között megvalósulóak közel 5 milliárd forintba kerülnek.
- Nagyon ritka lehetőség az egy város életében, hogy ilyen nagy pénzösszeg és ilyen nagy beruházási lehetőség felett rendelkezzen. Ezt csak úgy szabad megtenni, hogy annak értelmes, értelmezhető eredménye van. Az egyik eredménye az lehet, hogy a fenntartása ne kerüljön többe, mint amennyi bevételt termel.
Dr. Áldozó Tamás úgy fogalmazott, a tér és a pápai belváros azért is fantasztikus lehetőség, mert önként kínálja a továbblépés lehetőségét a fejlesztések sorában. A Belváros rekonstrukcióját több irányba lehet folytatni, meg lehet teremteni a kapcsolatot a Várkertfürdő és a Fő tér között a Belső-Várkert felújításával, a fejlesztéseket folytatni lehet a régi strand, a Kossuth utca irányába és a Fő utca irányába is. Meggyőződése szerint ezek az elkövetkezendő húsz év fejlesztési lehetőségei.
- Ezt a várost magunknak építjük. De szeretnénk olyanná alakítani, hogy a nem pápaiaknak is elnyerje tetszését, sőt a máshonnan jöttek találják olyannyira vonzónak, hogy hajlandóak legyenek fizetni azért, hogy akár egy napig, akár hosszabb ideig közöttünk élőnek, egy picit pápainak tudhassák magukat - emelte ki dr. Áldozó Tamás.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!