Zúzmara, köd, napsütés
2011-01-11 13:12:29 | cikk: B.J. |
2011. január 6. csütörtök. Miféle tárcanovella az, ami egy dátummal kezdődik? Kérem olyan, mint amilyen rendkívülinek tetszett az a januári nap, amikor Veszprémből indultam, s a Pápa–Tókert Hatodik utcájába érkeztem meg,
a 89. évében járó édesanyámhoz.
(Több dolog tehát az, ami e pár gondolatban rendkívülinek számít.)
Az ajtón kilépve, ködbe burkolózó hideg üt arcon, s mire a Jutas-erdő oldalának magasságában létesített megállójához érkezik az autóbusz, bakancsaimat néhányszor összecsapom, zsebkendőmet meg előkapom, annyira rám telepedik a hideg. Regisztrációs jegyem mindent elárul rólam. Talán csak azt nem, hogy írni szoktam. A jármű ablaki befagyva, kabátját nem oldja meg senki, Márkónál még mínusz hat fokot mutat egy külső hőmérő. Járművünket elnevezem belső csővázasnak, leginkább emlékeztet egy helyi-járatra…Belül, a motorjában, mintha ugrásra összpontosító párduc lapulna. A sebesség-váltások árulkodnak a dologról. Hogyan fog ez a járgány átkecmeregni a magasabb bakonyi pontokon? Legnagyobb sebességét ötven-hatvan kilométeresnek taksálom – óránként.
Sebaj!
Amint vékonyodni kezd az ablakán a jégréteg, azonnal látni lehet a főutat kísérő fenyveseket-bokrosokat – hófehérben. Egészen pontosan – zúzmarakristályokba öltözötten. A zúzmara a legszebb téli öltözéknek számít. Megnézheti bárki azokat a finom csillag-porból felépülő kristályokat, amelyből sok-sok kapaszkodik össze úgy, hogy azokat végigöntheti a hajnali hideg a legkisebb ágakon is. A túlhűlt tereptárgyak téli ékszere a zúzmara. (Amivel az is előfordul, hogy a déli órákon finom pergéssel megválnak fűtől-fától.)
Herendre a településen végigvezető úton jutunk be. Nagyon rövid időre, fölszálló ugyanis nincs. Már újra kint zakatolunk a nyolcason. Kapaszkodunk, dohog a jármű alattunk, a sofőrön már feltűrt az ing ujja.
Annyira nincs azért meleg! Gombás-pusztát zuzmóerdő takargatja. Az útszéli kökényest ugyanúgy. A rétek legmélyebb pontjain jégfoltok csillognak. Némelyiken gyerkőcök korcsolyáznak.
(Ők lehetnek azok, akiket hiányzóknak jelentenek a közeli iskolákban a hetesek.)
A magaslati pontra tett szélzsák ernyedten lód a dúcán, az út alatt a Szentgál irányából érkező vonat robog, s lehet, hogy Veszprémig meg sem áll…
A zúzmara-világ a csehbányai elágazót ékíti a legszebbé! Feljebb érve, a Pápa felé elágazásnál, egy buszváró darabkája annyira szégyelli magát, hogy ködből és zúzmarából font palástba bújik.
Városlődből még templomtorony képe sem jut el hozzánk. A gombászok kedvelt hegyoldalait most senki sem járja. Ha mégis, az pedig elbújva a ködbe-zúzmarába, hogy senki se láthassa.
Farkasgyepűhöz közeledve a bükkös alján néhány centis hó foltjai tapadtak meg. A Fácános vörösfenyőit rokkant kopaszok bandájának titulálom. Maga a falu csendes, az utcán teremtett lélek sem jár. Csak a Tüdőszanatóriumnál száll fel néhány utas.
A kivezető lejtős kanyarban járművünk kissé meglódul. Üdítő pillanatok következnek be. Az elkerített legelőn tehenek rajzolódnak a ködfalra, egy szétbontott szalmabálán két, sárgásbarna lovacska szálazza a megehetőket, orruk párafoltot fúj. Jól tarja errefelé is magát a Január!
Bakonyjákóhoz érve, a Bittva-partján, favágókra figyelünk fel. Több dolog okán. A fűrészesek jókora tüzeket raktak, s közéjük szándékosan szorulva dolgoznak. S nagyot nem tévedhet az ember a fogalmazással: éppen forralt bort osztanak ki a csapatnak.
Járiföldig, kanyarog néhányat az út. S egyszer csak előbukkan a fény! Pápa felől. Ebben a másodpercben hihetetlen dolog kerül a látótérbe: egy mezei nyulacska! Hirtelenjében meg sem tudom mondani, mikor láthattam errefelé mezei nyulat? Évekkel vagy évtizedekkel korábban?
A döbröntei elágazó magasságában juhnyáj csipegeti a rétet. Talán Ilka-pusztáról indította egy kiváló képességű pumi? Tapolcafő, már első-havi fényözönben fürdik. Járművünk mögött, a mai napra elmarad a köd, a zúzmara, átveszi helyüket a hideg, ám mégis a Naptól származó fény!
Szülővárosom januári verőfényben tobzódik.
– Végállomás, van kiszállás!
Jól megnézem a buszocskát, derék tett volt tőle ez a Bakonyon való átkelés!
A Gróf-úton indulok el, visszahozhatatlan hiányérzettel. Hajdanában, az út két szélét huzakodó jegenyenyárfák kísérték – ki a csúcsig!
A Bakonyér-patak hídjára könyökölök. A meder víztükre csipkés jégfátyollal szegett. Lehet, hogy az elsuhanó autókban ülők megcsóválják a fejüket;
– Ez a kínai csak nem itt akar újévi fürdőzést csinálni? Jelentős mértékben reális a megítélésük, mert külcsínre már komoly előrelépést tettem ez ügyben… (Rajtam minden kínai.)
Akik netán közelebbről ismernek, azok tudják, a bal szemem már csak keskeny résnyire nyílik.
Na, tessék!
Egyedül a belbecs változatlan!
Továbblépek. A Kis-liget fái az esztendők folyamán tették a dolgukat. De, honnan kerülhetett rájuk az a sok borostyán? Mert azok bizony fél-élősködők! És jó tanulók!
(Haj-jaj! Ezek, egyáltalán nem félnek! Sőt, mintha tudnák, az illegális szerzésnek mostanság van a virágkora!)
Az egykori Egészségház oldalánál kerülök egy kicsit. Megvan-e a hajdani vadgesztenyefánk? (Nincs.)
A liget sarkán áll még a Varga Lexiék háza. (Ifjúságunk sűrű találkozóhelye.) A kertben dendrológiai gyönyörűség díszlik, egy tompa-fényű, mélyzöld tűlevelű tiszafa.
A Harmadik utca az igazi, szűkebb territóriumunk – volt. Az iskolát megújítják, átépítik, bővítik. Szép is lesz, jó is lesz, csak elegendő gyerkőc is kerüljön bele!
Az Aradi utcán bandukolok még hármat. A Negyedik sarkán kisgyerekkoromban kenyérbolt működött. Mintha hallanám a Tóth néni hangosan kérő hangját: – Asszonyok! Ne tolakodjanak annyira! Letapossák a gyerekeket!
Az Ötödiknél CBA-bolt működik. Szemben, a sarkon gyógyszertár lett a hajdani Mógor-kocsmából. Akik ott váltak töltelékké, most ide járhatnak pirulákért. Van tehát a dologban dialektika.
A különös januári télbe, langyos verőfény kísér el az Édesanyám házáig.
Megérkeztem.
a 89. évében járó édesanyámhoz.
(Több dolog tehát az, ami e pár gondolatban rendkívülinek számít.)
Az ajtón kilépve, ködbe burkolózó hideg üt arcon, s mire a Jutas-erdő oldalának magasságában létesített megállójához érkezik az autóbusz, bakancsaimat néhányszor összecsapom, zsebkendőmet meg előkapom, annyira rám telepedik a hideg. Regisztrációs jegyem mindent elárul rólam. Talán csak azt nem, hogy írni szoktam. A jármű ablaki befagyva, kabátját nem oldja meg senki, Márkónál még mínusz hat fokot mutat egy külső hőmérő. Járművünket elnevezem belső csővázasnak, leginkább emlékeztet egy helyi-járatra…Belül, a motorjában, mintha ugrásra összpontosító párduc lapulna. A sebesség-váltások árulkodnak a dologról. Hogyan fog ez a járgány átkecmeregni a magasabb bakonyi pontokon? Legnagyobb sebességét ötven-hatvan kilométeresnek taksálom – óránként.
Sebaj!
Amint vékonyodni kezd az ablakán a jégréteg, azonnal látni lehet a főutat kísérő fenyveseket-bokrosokat – hófehérben. Egészen pontosan – zúzmarakristályokba öltözötten. A zúzmara a legszebb téli öltözéknek számít. Megnézheti bárki azokat a finom csillag-porból felépülő kristályokat, amelyből sok-sok kapaszkodik össze úgy, hogy azokat végigöntheti a hajnali hideg a legkisebb ágakon is. A túlhűlt tereptárgyak téli ékszere a zúzmara. (Amivel az is előfordul, hogy a déli órákon finom pergéssel megválnak fűtől-fától.)
Herendre a településen végigvezető úton jutunk be. Nagyon rövid időre, fölszálló ugyanis nincs. Már újra kint zakatolunk a nyolcason. Kapaszkodunk, dohog a jármű alattunk, a sofőrön már feltűrt az ing ujja.
Annyira nincs azért meleg! Gombás-pusztát zuzmóerdő takargatja. Az útszéli kökényest ugyanúgy. A rétek legmélyebb pontjain jégfoltok csillognak. Némelyiken gyerkőcök korcsolyáznak.
(Ők lehetnek azok, akiket hiányzóknak jelentenek a közeli iskolákban a hetesek.)
A magaslati pontra tett szélzsák ernyedten lód a dúcán, az út alatt a Szentgál irányából érkező vonat robog, s lehet, hogy Veszprémig meg sem áll…
A zúzmara-világ a csehbányai elágazót ékíti a legszebbé! Feljebb érve, a Pápa felé elágazásnál, egy buszváró darabkája annyira szégyelli magát, hogy ködből és zúzmarából font palástba bújik.
Városlődből még templomtorony képe sem jut el hozzánk. A gombászok kedvelt hegyoldalait most senki sem járja. Ha mégis, az pedig elbújva a ködbe-zúzmarába, hogy senki se láthassa.
Farkasgyepűhöz közeledve a bükkös alján néhány centis hó foltjai tapadtak meg. A Fácános vörösfenyőit rokkant kopaszok bandájának titulálom. Maga a falu csendes, az utcán teremtett lélek sem jár. Csak a Tüdőszanatóriumnál száll fel néhány utas.
A kivezető lejtős kanyarban járművünk kissé meglódul. Üdítő pillanatok következnek be. Az elkerített legelőn tehenek rajzolódnak a ködfalra, egy szétbontott szalmabálán két, sárgásbarna lovacska szálazza a megehetőket, orruk párafoltot fúj. Jól tarja errefelé is magát a Január!
Bakonyjákóhoz érve, a Bittva-partján, favágókra figyelünk fel. Több dolog okán. A fűrészesek jókora tüzeket raktak, s közéjük szándékosan szorulva dolgoznak. S nagyot nem tévedhet az ember a fogalmazással: éppen forralt bort osztanak ki a csapatnak.
Járiföldig, kanyarog néhányat az út. S egyszer csak előbukkan a fény! Pápa felől. Ebben a másodpercben hihetetlen dolog kerül a látótérbe: egy mezei nyulacska! Hirtelenjében meg sem tudom mondani, mikor láthattam errefelé mezei nyulat? Évekkel vagy évtizedekkel korábban?
A döbröntei elágazó magasságában juhnyáj csipegeti a rétet. Talán Ilka-pusztáról indította egy kiváló képességű pumi? Tapolcafő, már első-havi fényözönben fürdik. Járművünk mögött, a mai napra elmarad a köd, a zúzmara, átveszi helyüket a hideg, ám mégis a Naptól származó fény!
Szülővárosom januári verőfényben tobzódik.
– Végállomás, van kiszállás!
Jól megnézem a buszocskát, derék tett volt tőle ez a Bakonyon való átkelés!
A Gróf-úton indulok el, visszahozhatatlan hiányérzettel. Hajdanában, az út két szélét huzakodó jegenyenyárfák kísérték – ki a csúcsig!
A Bakonyér-patak hídjára könyökölök. A meder víztükre csipkés jégfátyollal szegett. Lehet, hogy az elsuhanó autókban ülők megcsóválják a fejüket;
– Ez a kínai csak nem itt akar újévi fürdőzést csinálni? Jelentős mértékben reális a megítélésük, mert külcsínre már komoly előrelépést tettem ez ügyben… (Rajtam minden kínai.)
Akik netán közelebbről ismernek, azok tudják, a bal szemem már csak keskeny résnyire nyílik.
Na, tessék!
Egyedül a belbecs változatlan!
Továbblépek. A Kis-liget fái az esztendők folyamán tették a dolgukat. De, honnan kerülhetett rájuk az a sok borostyán? Mert azok bizony fél-élősködők! És jó tanulók!
(Haj-jaj! Ezek, egyáltalán nem félnek! Sőt, mintha tudnák, az illegális szerzésnek mostanság van a virágkora!)
Az egykori Egészségház oldalánál kerülök egy kicsit. Megvan-e a hajdani vadgesztenyefánk? (Nincs.)
A liget sarkán áll még a Varga Lexiék háza. (Ifjúságunk sűrű találkozóhelye.) A kertben dendrológiai gyönyörűség díszlik, egy tompa-fényű, mélyzöld tűlevelű tiszafa.
A Harmadik utca az igazi, szűkebb territóriumunk – volt. Az iskolát megújítják, átépítik, bővítik. Szép is lesz, jó is lesz, csak elegendő gyerkőc is kerüljön bele!
Az Aradi utcán bandukolok még hármat. A Negyedik sarkán kisgyerekkoromban kenyérbolt működött. Mintha hallanám a Tóth néni hangosan kérő hangját: – Asszonyok! Ne tolakodjanak annyira! Letapossák a gyerekeket!
Az Ötödiknél CBA-bolt működik. Szemben, a sarkon gyógyszertár lett a hajdani Mógor-kocsmából. Akik ott váltak töltelékké, most ide járhatnak pirulákért. Van tehát a dologban dialektika.
A különös januári télbe, langyos verőfény kísér el az Édesanyám házáig.
Megérkeztem.
Képek:
nincsenek képek
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!