Javaslatokat tettek a munkanélküliség visszaszorítása érdekében


2011-01-06 18:34:59  | cikk: mo  | 


Javaslatokat tettek a munkanélküliség visszaszorítása érdekében főképe
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezete sajtótájékoztatón számolt be azon elképzeléseikről, melyekkel – véleményük szerint – fel lehetne lépni a munkanélküliség visszaszorítása és az érdekképviselet erősítése terén.
Orbán Imre, a radikális párt helyi elnöke úgy fogalmazott, Pápán és környékén a bérek alatta maradnak a hasonló adottságokkal rendelkező más térségekéhez képest, a munkahelyteremtő támogatások egyfajta rotációs rendszert indítottak el, növelve a bizonytalanságot a munkavállalók körében. Hozzátette, az érdekképviselet gyakorlatilag nem működik, ahol próbálkoztak a létrehozással, ott a munkaadó nem nézte jó szemmel az önszerveződést.

A probléma felszámolása érdekében széleskörű társadalmi és politikai összefogásra van szükség – hangsúlyozta Orbán Imre.
A Jobbik részmegoldási javaslatokat tett a probléma enyhítésére vonatkozóan. Szerintük Pápán és a kistérségben ki kellene építeni egy olyan adatbázist, amely feltérképezné a településen élő munkaképes lakosságot, részletezné a munkahellyel rendelkezők, munkanélküli segélyben részesülők és az ellátásból kikerültek, valamint a részmunkaidőben közmunkában dolgozók számát. Emellett tartalmazna olyan információkat, mint például azt, hogy a önkormányzatok mely szakmunkák elvégzésére keresnek munkaerőt vagy az adott önkormányzatnak milyen lehetőségei vannak munkahelyteremtésre. Orbán Imre hozzátette, az adatbázist hetente frissítenék és a lakosság számára hozzáférhetővé tennék.

A radikális párt helyi elnöke javasolta egy negyedévente jelentkező fórum szervezését, melynek alkalmával a kistérség polgármesterei, képviselők, vállalkozások és érdekképviseleti szervek vezetői tartanának eszmecserét a munkahelyteremtésre, a munkanélküliség felszámolására vonatkozóan.

Orbán Imre úgy fogalmazott, mielőbb létre kell hozni a „Hangya Szövetkezés” keretein belül egy olyan bolthálózatot, ahol a kistérség őstermelőitől felvásárolt zöldséget, gyümölcsöt, húst, hentesárut, tejtermékeket és pékárukat lehetne forgalmazni.

A Soproni Kékfrank mintájára létre kellene hozni egy utalványt, – folytatta Orbán Imre –  természetesen megfelelő bolt és szolgáltatói hálózat kialakítása mellett. A Soproni Kékfrankot közel ötszáz vállalkozás, bolt fogadja el Sopronban és környékén.

Végül Orbán Imre azt hangsúlyozta, hogy az érdekképviseleti rendszer kiépítésére és újjáépítésére a Nemzeti Egyletek jelenthetnek megoldást. A Nemzeti Egylet mozgalmat 2009-ben indította útjára a Jobbik. Céljuk az emberek közötti összefogás segítése. A helyi elnök szerint, ahogy nőtt a Nemzeti Egyletek száma, úgy jelentkezett az igény, hogy azok érdekérvényesítő, érdekképviselő szerepet töltsenek be a közeljövőben.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!