Szilveszteri játszóház


2010-12-30 20:15:20  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Szilveszteri játszóház főképe
A hagyományokhoz híven idén is megrendezte a Jókai Mór Művelődési Központ a szilveszteri játszóházat a Petőfi moziban.
A tegnap délután a kézművesség jegyében telt. Az ügyes kezű gyerekek hőre keményedő hűtő mágnest és különböző szilveszteri kalapokat, lampionokat, álarcokat és egyéb más díszeket készíthettek, amelyeket természetesen haza is vihettek.
A jó hangulatú program zárásaként az érdeklődők a Marmaduke – A kutyakomédia című filmet tekinthették meg.

Képek:

Szilveszteri szokások
Szent Szilveszter pápa (IV. század) ünnepe, gyakorlatilag az újév vigíliája (előestéje). A szilveszteri szokások közös célja, a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsolni. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Eszközei igen változatosak, karikás ostor, duda, csengő, kolomp. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Erdélyben szokás az óév kiharangozása, és az új esztendő énekkel köszöntése. Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás és sajnos a petárdadobálás is.
Forrás: internet

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!