Német kisebbségi döntések évvégén


2010-12-29 08:54:30  | cikk: Molnár Tímea  | 


Teljes létszámmal ülésezett tegnap a Pápai Német Kisebbségi Önkormányzat. A kisebbségi képviselők három napirendi pontot tárgyaltak, majd az ülést közmeghallgatás zárta. Jogszabályi előírás szerint a megalakulást követően három hónap áll a kisebbségi önkormányzatok rendelkezésére, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzatukat felülvizsgálják. A PNKÖ ezt tegnapi ülésén megtette, a jóváhagyott módosítások közt szerepel az, hogy a Pápai Német Kisebbségi Önkormányzat a korábbi 5 fő helyett 4 fővel működik. A 2010 nyarán végrehajtott törvénymódosítás ugyanis ennyiben határozza meg a kisebbségi önkormányzatok létszámát. Az ülésen jóváhagyták a PNKÖ jövő évi munkatervét is. Eszerint 2011 januárjában tartják az első ülést, továbbra is ápolják a kapcsolatot a németországi Leinefelde városával, tavasszal megrendezik a német nemzetiségi napot, s a Márton-napi ünnepséget követően decemberben adventi koncerttel zárják az évet. Döntöttek arról is, hogy a Pápai Német Kisebbségi Önkormányzat tagjai január 8-án részt vesznek a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján, amelyet Budapesten rendeznek. Januárban megyei és országos kisebbségi önkormányzati választásokat tartanak, a választáson való részvételről is tárgyaltak a pápai német képviselők. A Veszprém Megyei Német Önkormányzatok és Elektorok Közössége jelölésében pápai képviselő nem indul a választáson, a PNKÖ tagjai szavazásra jogosultak. A közmeghallgatáson az elnök, Pillerné Fódi Ilona valamint Gőgösné Bakos Adél és Drabant András a 2010-ben végzett munkáról számolt be. A Pápai Német Kisebbségi Önkormányzat az év során szorosan együttműködött a Munkácsy Mihály Általános Iskolával, az oktatási intézményben a tanév a névadóról szólt, a projekt a német nyelvi órákra is kiterjedt. A Munkácsy-évhez kapcsolódva a német nemzetiségi napot is az iskolában tartották, erre Leinefeldéből is érkezett küldöttség. A németországi partnerváros képviselői az októberi vörösiszap-katasztrófa után két alkalommal is jártak Magyarországon, a pápai önkormányzat közreműködésével pénzadományt juttattak el a devecseri és kolontári károsultaknak. A magyar-német kapcsolatokat a jól működő kulturális terület mellett a sport terén kívánják fejleszteni jövőre. A leinefeldei és a pápai női tekések együttműködése a teniszezők számára mutathat példát, a közös munka lehetőségeiről már idén elkezdték a tárgyalásokat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!