Gyermekben érlelődik a jövő


2010-12-18 19:52:23  | cikk: Tóth Tamara  | 


A karácsonyváró szünidei hétvégén, szombaton 16 órakor Gyermekben érlelődik a jövő címmel beszélgetés kezdődött a Jókai Mór Művelődési Központ egyes számú klubtermében. Az érdeklődő szülőkkel Németh Péterné védőnő beszélgetett a gyermeknevelés nehéz kérdéseiről és fontos tudnivalóiról. A szakember szerint nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekekkel való foglalkozásra és a családok szerepére.
- Kicsi koruktól fogva otthonról hozott szokásainkkal neveljük őket, ám nem biztos, hogy mindig jól. Tudatosan, átgondolva kell a gyermeknevelést végeznünk, hiszen a gyermekek a jövő felnőttei lesznek. Ezért gondolom azt, hogy közben érlelődik a gyermekekben a jövő és nem mindegy, hogy milyenné érik ez a jövő- mondta a védőnő.
Németh Péterné több hagyományőrzéssel, értékrenddel kapcsolatos témakörre, valamint a helyes táplálkozás és a balesetvédelem fontosságára is kitért. Nem mindegy, hogy milyen szokásokat adunk tovább utódainknak. A védőnő a beszélgetés során kihangsúlyozta az apukák családban betöltött szerepét is. Mint mondta, napjainkban az apák komoly szerepváltozáson mennek át, már sokkal jobban részt vesznek a ház és a gyermek körüli teendőkben, mint néhány évvel ezelőtt. Már abban a csodálatos pillanatban is ott vannak, amikor családdá válnak, tehát a gyermek születésének pillanataiban is részt vesznek. Németh Péterné szerint ez egy fantasztikus, nagy lehetőség, hiszen azok az apukák, akik a szülést az anyákkal közösen élik át, sokkal jobban kötődnek a gyermekeikhez és párjukhoz is, mint azok az apukák, akik nem vesznek részt. Mint mondta, az apukákban az apaságra felkészítő programokra való igény fogalmazódott meg,
A védőnő az est folyamán beszélt az ünnepek jelentőségéről a gyermekek életében. Úgy fogalmazott, amennyire lehet, hagyják meg a szülők a gyermekek álmait.
- Sok családban túl korán elmondják a gyermekeknek, hogy nem a Mikulás hozza a csomagot, pedig a gyermekek szeretnek az álmaikban élni és sokkal nagyobb érzelmi biztonságot jelent számukra néhány álom, amiben ők hisznek, mint a valóság.
5-6 éves korig mindenképpen meg kell őrizni ezt a „tudatlanságot”, ha lehet, a szakember szerint általános iskola első és második osztályos korig meg kell őrizni a gyermekek varázslatát.
A beszélgetés végén felcsendült Mezei Mária előadásában József Attila Tél című verse, amely a tűzrakásról, a melegségről és a szeretetről szól. Azért ezt a verset választotta a védőnő, mert a kereszténységet megelőző időszakban régi hagyományunk volt, hogy a téli napforduló éjszakáján az emberek a magas hegyek tetején hatalmas tüzeket raktak. Azért tették ezt, hogy így bírják a Napot arra, minél tovább maradjon az égen, melegével újra melegítse fel a Földet. Ez a hagyomány átöröklődött a karácsonyfán való gyertyagyújtás örömébe, amely szintén a melegségvágyat, a szeretet szimbolizálja. Ezzel a kedves verssel kívánt kellemes ünnepeket a védőnő a résztvevőknek.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!