Nyugdíjas karácsony a JMK-ban


2010-12-17 20:55:57  | cikk: Babos Petra  | 


A Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesület tagjainak ma délután 15 órakor a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében volt a hagyományos karácsonyi összejövetele.
Nagy Ákos, az egyesület egyik tagjának unokája éneke után az ünnepi műsort Puskásné Tófeji Valéria szívmelengető és megható karácsonyi gondolataival kezdték, majd Baán Éva, az egyesület elnöke köszöntötte a szép számban megjelent ünneplőket.
- Karácsony tövében, advent idején mindannyian egy kicsit elcsendesülünk, a lelkünkbe nézünk és díszbe öltöztetjük. Advent idején együtt várakozunk, együtt azokkal a szeretteinkkel, akik mellettünk vannak és azokkal is, akik már nem lehetnek velünk. Ezek az együttlétek adják meg az ünnep hangulatát, meghittségét és azt a különleges érzést, hogy nem vagyunk egyedül, hogy szeretnek bennünket, számítanak ránk. A mi egyesületünk tagjai nemcsak így karácsony idején, hanem egész évben számos alkalmat töltenek együtt. Ez a közösségi együttlét az, ami mindig ünnepi hangulatot is jelent- mondta az elnök.
A karácsonyi műsoron dr. Áldozó Tamás is szólt néhány kedves szót a jelenlevőkhöz, majd békés, boldog karácsonyt kívánt mindenkinek.
Karácsonyváró ünnepi műsorral ezúttal az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola tanulói léptek fel, majd a Nyugdíjas Egyesület Énekkarának programjával zárult az ünnepség.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!