Hálaadó szentmise az elmúlt 25 évért


2010-12-12 20:06:47  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Hálaadó szentmise az elmúlt 25 évért főképe
Salgó Ferenc atya 1985-ben került Pápára. Szolgálata alatt a városban nemcsak a hitéletben történtek változások az elmúlt huszonöt év során, az atya a város infrastrukturális fejlődéséhez is jelentősen hozzájárult: új plébánialak épült a Szent Anna templom közelében, mely néhány éve külsőleg teljes felújításon esett át, valamint 2005-ben adták át - szorgalmazásának köszönhetően - a Szent József Kápolnát és Közösségi Házat a Külső-Veszprémi úton a lakótelepi hívők lelki szolgálatára. A hitoktatás fejlesztésében is kiemelkedő tevékenységet végzett az atya a városban, aki kezdettől fogva szorgalmazta az iskolákban a hittanoktatás bevezetését és neki köszönhetően városunkban, 1990-ben megkezdte működését a Szent Anna Római Katolikus Óvoda is. Több egyesület és lelki közösség alakult szolgálata alatt a plébánián: Baba-mama Klub, Cserkész Csapat, Cursillo mozgalom, Decolores, KALÁSZ - Katolikus Asszonyok, Lányok Szövetsége, Katekumenátus, KÉSZ- Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Szent Anna Kamiliánus Család, Szent Anna Kórus, Szent Anna Sportbarátok Köre, Teréz Anya Munkacsoport.
Ma az egyházközség, a Szent Anna Római Katolikus Óvoda kiscsoportosai, a ministránsok és a Szent Anna Kórus szentmisén köszöntötték Salgó Ferenc atyát és huszonöt éve tartó munkálkodását.
Hauber Károly az egyházközség nevében köszöntötte az atyát. Beszédében kiemelte az atya töretlen ragaszkodását Istenhez, az egyházhoz és a keresztény értékekhez. Mint mondta, sok jelképe van az atya ragaszkodásának, az egyik a Szent József Kápolna megépítése, a másik pedig a közösségépítő munkája egy olyan időszakban, amelyre a közösségek bomlása jellemző.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!