Mit jelent advent és mit üzen a karácsony- dr. Steinbach József volt a Polgári Kör vendége


2010-12-10 11:53:47  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Mit jelent advent és mit üzen a karácsony- dr. Steinbach József volt a Polgári Kör vendége főképe
Dr. Steinbach József volt a Pápai Polgári Kör vendége. A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke Rabi István elnök meghívására advent és karácsony keresztény üzenetéről beszélt a Petőfi Moziban. Mit jelent maga az advent? Gyakorlatilag az egyházi év kezdete, amely tart a pünkösd utáni szentháromság vasárnapjáig, ezt a keresztények ünnepes félévnek is nevezik. Utána az úgynevezett ünneptelen félév következik. Az advent az adventius domini latin kifejezésből ered, amely kifejezés magyarra fordítva nem mást jelent, mint: az Úr, aki eljött. Az egyház, hitük szerint örök adventben él Krisztus mennybemenetele és a visszajövetele közötti időszakban, hiszen várja Megváltója visszatértét. Erre a várakozásra-hogy mindig készen kell lennünk az Úr fogadására- figyelmezet bennünket a karácsony előtti négy hét - fogalmazott dr. Steinbach József. Az adventi koszorúra tűzött négy gyertyának, amely a négy vasárnapot tükrözi is meg van a konkrét jelentése a várakozáson belül. Az első adventi vasárnap Jézus első eljövetelét jelenti az idők kezdetén, a történelem nullpontján. A második vasárnap Jézusnak arra az eljövetelére utal, amikor valaki hitre jut, istentapasztalata lesz és megszületik a szívében Jézus Krisztus. A harmadik azt a találkozást jelképezi, mely halálunk órájakor jön el. A negyedik pedig a visszatérését jelenti, amikor minden ígéretét beváltja.

A püspök előadása során elmondta azt is, számára mit jelent advent.- Amíg az ember tud várni, addig az ember szívében ott van az a remény, hogy lesz még jobb, lesz még szebb, nem reménytelenek a dolgok. Nincs olyan mélység, kudarc, vagy szomorú állapot, amelyből ne lehetne újrakezdés, reménység, gyógyulás. Ez advent legfontosabb üzenete. Ezért akarja ebben az időszakban Isten a szívünket várakozásra hangolni, hogy reménységre hangolja szívünket. Dr. Steinbach József bibliai történetekkel ismertette a karácsony üzenetét, majd arról is beszélt, hogyan lehet ezt az üzenetet tolmácsolni a ma embere felé. A Pápai Polgári Kör következő alkalommal január 14-én találkozik hagyományos Batyus összejövetelén.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!