Szépen menetel a Bakonyerdő ificsapata


2010-12-06 19:26:55  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szépen menetel a Bakonyerdő ificsapata főképe
A Bakonyerdő Pápa ifjúsági csapata tavaly az NB II-es bajnokság harmadik helyén zárta a küzdelmeket. A szezon végeztével Vesztergom Zoltán távozása után az ifiktől Kapcsándi Kristóf Balatonfüredre igazolt, Kelemen Gyula pedig kiöregedett, ráadásul Pethő Zoltán is elhagyta a pápaiakat. A megüresedett edzői posztra sokáig nem találtak megfelelő személyt, végül szeptember 7-én az ifjúságiak korábbi játékosa és gólkirálya, Kapcsándi Zsolt akaszthatta nyakába a sípot.
- Miután értesültem arról, hogy Vesztergom Zoltán távozása után nem találnak megfelelő utódot az ifjúsági csapat edzői posztjára, Pozsgai László szakosztályvezetővel egyeztetve határozatlan időre elvállaltam a fiatalok edzését. Sajnos a bajnokság indulása előtt mindössze egy edzést tudtam vezényelni a keretnek, ennek ellenére az első fordulóban le tudtuk győzni az újonc Celldömölköt, ami annak is köszönhető, hogy egy jól megépített csapatot kaptam Vesztergom Zoltántól. A szezon további részében győzelmek és vereségek váltották egymást, fontos megemlíteni, hogy a felnőtt csapatban négy meghatározó játékosom is hétről-hétre lehetőséget kap, így őket sokszor pihentetnem kell. Az ifisták többségével még én is játszottam együtt, a jó kapcsolat pedig megmaradt, így sikerült edzői papírok nélkül is hamar elfogadtattnom magam. Örömteli, hogy a csapategység több húzóemberrel is párosul, ki kell emelnem Tolner Balázst, aki a mezőny egyik legjobb átlövőjévé fejlődött, Sárközi Balázs a kapuban szintén remek teljesítményt nyújt.
Kapcsándi Zsolt elmondta, hogy edzőként igyekszik a Vesztergom Zoltán által látottakat és tapasztaltakat kamatoztatni, de a felnőttek edzője, Poór Tamás, Pozsgai László szakosztályvezető és Horváth Anita sportmenedzser is nagy segítségére van a hétközi edzések és a bajnokik alkalmával.
Aki kedvet kapott a kézilabdához, de nem tudja kihez és hova forduljon, itt a lehetőség:
- Szerdánként 15:30 és 17:00 között a Sportcsarnokban, minden pénteken 16:30-18:00 pedig az Acsády tornatermében várok minden 14-18 éves srácot, aki érdeklődik a kézilabda iránt, és szeretne egy jó és eredményes közösség tagja lenni – mondta a fiatal tréner.
Az ifjúsági csapat jelenleg a hatodik helyről várja a december 11-ei Georgikon DSE elleni hazai fordulót.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!