Megkezdődött az adventi programsorozat Pápán


2010-11-28 11:21:09  | cikk: mo  | 


Megkezdődött az adventi programsorozat Pápán főképe
Pápa Város Önkormányzata, a Jókai Mór Művelődési Központ és a Szent Anna Plébánia közös szervezésében, advent-köszöntő műsor keretében nyitották meg a városi Betlehemet új helyén, a Szent Anna templom előtt. Az advent első vasárnapja alkalmából szervezett programra a Szent Anna Római Katolikus Óvoda ovisai vidám ünnepváró műsorral készültek. Az alkalmon Kiss Viktória, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma tanulója Babits Mihály Csillag után című versét szavalta, majd a Szent Anna kórus adott advent-köszöntő műsort.
A rendezvényen dr. Áldozó Tamás alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, advent első vasárnapja annak az időszaknak a kezdete, amely a Betlehemben és a karácsonyban fog kiteljesedni. Bár új helyszínen állíttatott fel ez a Betlehem, mégis akinek jelent valamit, úgy gondolja, ott van ennek a városnak a közepe, ahol felállították. Méltó helyre került, egy kiváló közösséghez – fogalmazott az alpolgármester, majd kihangsúlyozta, reméli sokan elzarándokolnak ide, megállnak előtte, megpihennek és elmélkednek néhány percig, hogy ne csak a vásárlásról szóljon az adventi időszak.
A városi Betlehemet Salgó Ferenc kanonok-plébános áldotta meg.
Az advent első vasárnapja tiszteletére szervezett program este 17 órakor a Kossuth utcán folytatódik. Az alkalmon dr. Áldozó Tamás meggyújtja a város adventi koszorújának első gyertyáját, majd kigyúlnak az ünnepi fények a sétálóutcán.  

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!