Többcélú társulás - Megválasztották az elnökség tagjait


2010-11-25 13:11:25  | cikk: Tóth Tamara  | 


Nyilvános tanácsülést tartott ma a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás a Városházán. Az ülésen többek között megválasztották az elnökhelyettest és az elnökség tagjait is. Első napirendi pontban a Szervezeti és Működési Szabályzatot módosították, majd titkos szavazáson 33 igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a jelenlévők Nemesszalók polgármesterét, Varga Jenőt mint a Tanács elnökhelyettesét. Ezt követően az elnökség tagjairól szavaztak a kistérség polgármesterei. Megválasztott elnökségi tagok: Győrffy Balázs, Kékesi István, Varga Péter, Vörös Tibor, Boros Tamás, Szalczer György és Vesztergom József. Ellenszavazat nélkül elfogadta a Tanács Feketéné Földi Judit munkaszervezet vezető beszámolóját a Társulás 2010. évi háromnegyed éves gazdálkodásáról és a 2010. évi költségvetés módosítását, valamint jóváhagyta a 2011. évi pénzügyi ellenőrzési munkatervet is. Végül vegyes ügyekben a közbeszerzési szabályzat szükséges módosításairól szavaztak, majd a térség képviselőjeként Marics Lajost, Nagydém polgármesterét választották meg Pápa Város Helyi Védelmi Bizottságába.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!