Vasárnap kezdődik a Pápai Advent


2010-11-22 13:26:52  | cikk: Tóth Tamara  | 


Idén november 28-án kezdődik az advent. Az Önkormányzat idén is megszervezi a Pápai Advent elnevezésű rendezvénysorozatot, mely vasárnap délelőtt 11 órakor a Szent Anna templom előtt felállított Betlehem szentelésével kezdődik.  Idén is lesz sötétedés után gyertyagyújtás a Kossuth utcán és az ünnepi fények is kigyúlnak a Belvárosban. A karácsonyfát a Szent József kápolna előtt állítják fel.A helyszínváltoztatásokra elsősorban a Fő téri rekonstrukció és az ásatások miatt volt szükség, de a szervezők szeretnék, ha az adventi rendezvények az egész Belváros területére kiterjednének - tájékoztatta portálunkat Rádi Róbert, a Művelődési Osztály vezetője. Az adventi programsorozatban hétköznaponként a város oktatási intézményeinek tanulói mellett művészeti csoportok lépnek fel tetszés szerint bárhol a Kossuth utcán. Vasárnaponként, a Tourinform iroda előtt felállított színpadon 9-től 12 óráig különböző programokkal várják az érdeklődőket, a legkisebbeket pedig kézműves játszóházra invitálják a szervezők az egykori Márvány Presszó üzlethelyiségébe.

Képek:

nincsenek képek

A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésnapjáig, december 25-ig tartó időszak a keresztény kultúrkörben az előkészület ideje a karácsonyra. Advent első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete.A liturgiában színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt használni. A szó a latin adventus Domini - az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével.Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a VII. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben számukat, s az adventi időszakot 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé a katolikus egyházban. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére (roráte) jártak. Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. (A szokás a XIX. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak vissza. Az első, kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya állt, s minden hétköznap egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg.) A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálják. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján, vagy az előző szombat esti szentmisén.Adventhez több népi hagyomány kapcsolódik: az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amelyeket a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakba, ólakba. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, így férjet "édesgessenek" maguknak. Borbála napján, december 4-én Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, s ha kizöldült, a követő évben megkérték a lány kezét. December 13-án, Luca napján (a naptárreform előtt az év legrövidebb napján) a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, s minden nap tűzbe dobtak egyet, karácsonykor a megmaradt papír megmondta, ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat. Disznóölő Szent András napjától kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken, vagy szombaton, mert ilyenkor böjtöltek az emberek.Az adventi naptár eredeti jelentősége, hogy elvezesse a karácsonyhoz a felnőtteket és a gyermekeket. (Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben.) Az "igazi" naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolattal találkozhatunk. Ez a vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul - az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját, lapját csokoládé vagy marcipán édesíti meg. 
Forrás: www.advent.lap.hu

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!